Terrorfenyegetés miatt meghátrált az iszlámellenes német mozgalom

Németországban terrortámadás veszélye miatt lemondták a Európai Hazafiak a Nyugat Iszlamizálódása Ellen (Pegida) nevű mozgalom Drezdában hétfőre meghirdetett felvonulását.
A szervezők vasárnap a Pegida Facebook-oldalán közölték, hogy az alkotmányvédelmi hivatal és a rendőrség szászországi vezetésével folytatott konzultáció után a tüntetés lemondására kényszerültek, mert kiderült, hogy az egyik szervező „konkrét fenyegetettségbe" került.

A drezdai rendőrség közölte, hogy hétfőn egész nap tilos szabadtéri demonstrációt tartani a szászországi fővárosban. A döntés indoklása szerint a szövetségi és a tartományi bűnügyi rendőrség információi alapján „merénylőket utasítottak arra, hogy vegyüljenek el a Pegida-tüntetők között, és gyilkolják meg a demonstrációt szervező testület egyik tagját". A dpa hírügynökség szerint a mozgalom egyik alapítójáról, Lutz Bachmannról van szó, akit szélsőséges iszlamisták halálosan megfenyegettek. A hatóságok ezt nem erősítették meg.

A Pegida Facebook-oldalán megjelent állásfoglalás szerint a szólás és a gyülekezés szabadságának súlyos korlátozása, hogy „terrorista erőknek sikerül kiüresíteni az alaptörvényben rögzített jogunkat", de a legfontosabb a mozgalom támogatóinak biztonsága.

A szervezők arra bíztatják "a véleményszabadság mellett és a vallási fanatizmus ellen kiálló európaiakat", hogy a lemondott felvonulás eredetileg tervezett idejére, hétfő estére otthonukban tűzzenek ki nemzeti zászlót, és tegyenek mécsest az ablakokba.

Az Alternatíva Németorsságnak (AfD) nevű euroszkeptikus párt egyik alelnöke, Alexander Gauland a ZDF közszolgálati televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta: szerinte az eset azt mutatja, hogy Németországban elkezdődött az iszlamizálódás, ami ahhoz vezet, hogy a tüntetők már nem fejezhetik ki szabadon a véleményüket. A legnagyobb támogatottságú parlamenten kívüli párt alelnöke korábban az AfD természetes szövetségesének nevezte a mindenekelőtt a menekültügyi szabályok szigorítását követelő és Németország állítólagos iszlamizálódása ellen tiltakozó Pegidát.

Drezdában október óta szerveznek tüntetéseket a Pegida hívei. A hétfő esti felvonulásokon eddig hétről hétre többen jelentek meg, a legutóbbi menethez 25 ezren csatlakoztak.

A mozgalom a volt NDK területén fekvő nagyvárosból a nyugati tartományokra is átterjedt, de a tüntetések jóval kevesebb embert mozgattak meg, míg az ellendemonstrációkon rendre ezrek fejezték ki tiltakozásukat a Pegida által képviselt nézetekkel szemben.

A drezdai felvonulókról készült első felmérés szerint a tipikus Pegida-tüntetőt elsősorban nem Németország állítólagos iszlamizálódása, hanem a képviseleti demokráciával való általános elégedetlenség viszi az utcára.

A drezdai egyetem (TUD) politikatudományi intézetének kutatásában megkérdezettek csupán 23 százaléka nevezte az iszlámot, az iszlamizmust, illetve az iszlamizálódást a részvétel fő okának, és mindössze 2 százalékuk számolt be arról, hogy azért jár a Pegida-demonstrációkra, mert aggódik a vallási indíttatású erőszakcselekmények miatt. A többség, 54 százalék a politikával való általános elégedetlenséget nevezte fő motivációnak.

Ugyanakkor a Der Spiegel című hírmagazin szerint a német nemzetbiztonsági szolgálatokat több külföldi partnerszervezet arra figyelmeztette, hogy a berlini és a drezdai főpályaudvar mellett a Pegida-tüntetéseken is történhetnek iszlamista terrorcselekmények. Az egybehangzó hírszerzési értesülések alapján a nemzetközi radikális iszlamista színtéren nagy figyelemmel követik a mozgalom formálódását, és ismert dzsihadisták rögzített kommunikációja szerint eszmecsere indult arról, hogy érdemes lenne megtámadni a drezdai központú szerveződést - írta a Spiegel a szombati számában, kiemelve, hogy egy nagyszabású, sok áldozattal járó merénylet egy Pegida-felvonuláson jól illeszkedne a párizsi vérengzés nyomán kialakult helyzet további elmérgesedését, eszkalációját célzó dzsihadista stratégiához.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.