Terrorcselekménynek nyilvánítottak a londoni késelést

Terrorista indíttatású incidensnek nyilvánított a Scotland Yard egy késeléses támadást, amely szombat este történt a londoni metróban.
Szemtanúk beszámolója szerint a támadó "Ezt Szíriáért kapjátok" kiáltással megszúrt három utast, akik közül az egyik súlyos nyaksérülést, a másik kettő könnyebb sérüléseket szenvedett.

Az incidens London északkeleti részén, a Central metróvonal Leytonstone nevű állomásán történt.

A szinte azonnal a helyszínre érkező rendőrök a merénylőt elektromos sokkolóval leterítették, majd őrizetbe vették, és egy londoni rendőrőrsre szállították.

Richard Walton, a Scotland Yard terrorelhárító ügyosztályának parancsnoka hivatalos közleményben jelentette be, hogy a rendőrség "terrorista incidensként" kezeli a támadást.

Nagy-Britannia csütörtökön kapcsolódott be az Iszlám Állam szíriai állásai elleni nemzetközi légi hadműveletekbe, miután a kormány erre vonatkozó indítványát a londoni alsóház előző nap, tízórás vita után jelentős többséggel jóváhagyta.

Walton szombat éjjeli nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a Nagy-Britanniában érvényben lévő terrorkészültség szintje nem változott, továbbra is a második legmagasabb, amely a hivatalos meghatározás szerint "súlyos mértékű" terrorfenyegetettséget jelent. Ez a riasztási szint azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint Nagy-Britanniában "nagy valószínűséggel" lehet számítani terrortámadási kísérletre.

A Scotland Yard terrorellenes részlegének parancsnoka nyugalomra, de egyben éberségre is kérte London lakóit.

A Nyugat-Londontól a brit főváros északkeleti negyedeiig közlekedő, az egész várost átszelő Central metróvonalat részlegesen, a Leytonstone megállótól mindkét irányban több állomásnyi távolságban lezárták, de a 400 kilométer hosszú, tizenkét fővonalból és számos elágazó vonalból álló londoni metróhálózat többi részén zavartalanul közlekedtek tovább a szerelvények.

A brit főváros tömegközlekedésének szervezéséért felelős városházi cég, a Transport for London szombat éjjel azt kérte az utazóközönségtől, hogy egyelőre kerülje a Central metróvonalat

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.