Megölhették az amerikaiak a szomáli terroristavezért

Szomáliában mértek légicsapást amerikaiak az ottani al-Shabaab iszlamista terrorcsoportra – jelentették szomáli és amerikai források kedden. Az még nem bizonyos, hogy Ahmed Abdi Godane, a szervezet vezetője meghalt-e a támadásban –írja a Reuters.

Az USA hétfőn indította el Hellfire (Pokoltűz) rakétáit és lézervezérlésű lőszereit, hogy elpusztítsanak egy al-Shabaab tábort Délközép-Szomáliában – mondta a Pentagon. A csapásban nem ember vezérelte eszközöket is bevetettek.

Az al-Dzsazíra szerint hat ember halt meg a támadásban.

Néhány amerikai hivatalnok korábban azt mondta, úgy hiszik, Godane meghalt, de az amerikai kormány még nem erősítette meg ezt. A terrorista halála nagy jelentőséggel bírna az al-Kaidához köthető csoport elleni harcban.

„Ha meghalt, az nagyon jelentős csapást jelent a hálózat, illetve a szervezet számára, és hisszük, hogy a további terrortámadások megvalósítása is veszélybe kerül ezzel" – mondta a Pentagon szóvivője, John Kirby.

Mióta 2008-ban átvette a csoport irányítását, Godane globális játékossá tette az al-Shabaabot az al-Kaida hálózat részeként. A csoport tavaly szeptemberben követte el a legnagyobb támadását, mikor egy kenyai bevásárlóközpontban 67 ember halt meg.

A szervezet gerillaharcosai a szomáli főváros, Mogadishu egyes részein a Nyugat által támogatott szomáli kormányerőkkel küzdenek.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.