Tényleg kivonják a fegyvereket Kelet-Ukrajnából

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kelet-ukrajnai megfigyelő missziója megerősítette, hogy Kelet-Ukrajnában mind az ukrán hadsereg, mind a Moszkva-barát szakadárok elszállítják nehézfegyvereiket a frontvonaltól, amit a minszki tűzszüneti egyezmény ír elő számukra.
„Szeretnénk hálánkat kifejezni mindkét félnek, tekintettel arra, hogy csütörtökön megtették azt, ami eddig nem történt meg. Látjuk azt, hogy mindkét fél intézkedéseket tesz a minszki megállapodások végrehajtása érdekében" – közölte Alexander Hug csütörtök este az RT orosz tévécsatornának nyilatkozva. Hug megismételte, hogy az EBESZ megfigyelő missziója számos kulcsfontosságú információt bekér a szembenállóktól. Nemcsak arról kell adatokat szolgáltatniuk, hogy jelenleg hol vannak a nehézfegyvereik, hanem az elszállításuk útvonaláról és későbbi tárolási helyükről is informálniuk kell a missziót.

Helyszíni jelentések szerint az ukrán hadsereg csütörtök délután kezdte meg a nehézfegyverek visszavonását Kelet-Ukrajnában. Az AFP újságírója arról számolt be, hogy látta, amint a kormányhadsereg tagjai legalább tizenöt tüzérségi löveget szállítanak nyugat felé a Donyecktól mintegy 55 kilométerre északra fekvő Artemivszk város közelében. Előzőleg a hadsereg be is jelentette, hogy megkezdi a 100 milliméteres lövegek visszavonását a frontvonalról.

A szakadárok is bejelentették csütörtökön, hogy megkezdték nehézfegyvereik visszavonását a front menti ütközőzónából. Az AP amerikai hírügynökség helyszíni tudósítója legkevesebb hat, tarackot szállító teherautó távozását látta a szakadárok kezén lévő, Donyeck melletti Olenyivka település közelében.

Az ENSZ adatai szerint a kelet-ukrajnai válság tavaly áprilisi kirobbanása óta legalább 5800 ember vesztette életét az oroszbarát lázadók és az ukrán hadsereg közötti összecsapásokban, nagyjából tízezren pedig megsebesültek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.