Tengeren semmisítenék meg a szír vegyi fegyvereket

A tengeren semmisíthetik meg a szíriai vegyi fegyverek egy részét, írta a NYT. Egyelőre egyik ország sem vállalta, hogy területén pusztítsák el az 1300 tonna mérgező anyagot.

A The New York Times amerikai kormányzati tisztviselőkre hivatkozva arról írt, hogy Washington olyan terveket vizsgál, amelyek szerint a szóban forgó fegyverekhez szükséges vegyi anyagokat egy hajóra szállítanák. Ezután hajtanák végre a megsemmisítést a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) felügyeletével. A már bevetésre kész fegyvereket ettől elkülönítve semmisítenék meg - közölték a források.

Több ország - a múlt hét végén Albánia - már elutasította, hogy területükön pusztítsák el a szíriai vegyi fegyvereket. Legutóbb a német kormány közölte, hogy kész közreműködni a megsemmisítésben, de ahhoz nem járul hozzá, hogy a fegyvereket Németországba vigyék.

Az OPCW a múlt héten hagyta jóvá a szíriai vegyi fegyverek megsemmisítésének részletes tervét, de egyelőre nem lehet tudni, hogy melyik országban lesz ennek a helyszíne. A szervezet egy név nélkül nyilatkozó forrása még a tiranai elutasítás bejelentése előtt azt mondta, hogy Washingtonnak van tartalék jelöltje. Albánia mellett korábban Belgium és Franciaország is felmerült lehetséges helyszínként.

Az OPCW közleménye szerint 2014. február 5-ig el kell szállítani Szíriából és "a lehető legbiztonságosabb, leggyorsabb módon" meg kell semmisíteni az országban összegyűjtött 1300 tonna szarint, mustárgázt és egyéb mérgező anyagot, kivéve az izopropanolt, amely a szarin egyik fő alkotóeleme, és ezt magában Szíriában semlegesítenék. Ezek közül a legveszélyesebb anyagokat már december 31-ig el kell elszállítani az országból.

A szíriai hatalom által bejelentett vegyifegyver-gyártó létesítményeket december 15. és 2014. március 15. között kell felszámolni. A legveszélyesebb anyagokat 2014 áprilisáig, a többit pedig az év június 30-ig kell megsemmisíteni - olvasható a közleményben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.