Teljes szájzár Gorilla-ügyben

Pénteken a nagy hideg ellenére mintegy tízezer tüntető követelte Pozsonyban az úgynevezett Gorilla-ügy mielőbbi alapos kivizsgálását, az érintett politikusok azonnali távozását és az előrehozott választások elhalasztását. Egy pozsonyi bíróság eközben betiltotta azt a könyvet, amely a Robert Fico volt miniszterelnökig is elérő korrupcióval foglalkozik.

Pénteken a nagy hideg ellenére mintegy tízezer tüntető követelte Pozsonyban az úgynevezett Gorilla-ügy mielőbbi alapos kivizsgálását, az érintett politikusok azonnali távozását, valamint a március 10-ére kiírt, előrehozott parlamenti választások elhalasztását szeptemberre. Hét szlovákiai nagyvárosban is szerveztek demonstrációkat, és csaknem mindenhol az 1989-es bársonyos forradalom idejéről ismert jelszavakat skandálták. A felszólalók azt hangoztatták, hogy a korrupt közéletet ismét a gyalogpolgároknak kell megtisztítaniuk.

Tüntetés Nyitrán. „Rendkívül törékenyek a demokrácia alapjai”

Ugyancsak pénteken az illetékes pozsonyi bíróság helyet adott a Penta csoport jogi képviselője kezdeményezésének, és ideiglenesen megtiltotta a Gorilla-ügyet feldolgozó, Csalók – a közélet maffianizálódása (Gauneri – o mafianizácii spolocnosti) című könyv kiadását és a benne foglalt részletek bármilyen módon való terjesztését is. Az oknyomozó riportokat tartalmazó kiadvány két hét múlva jelent volna meg a Petit Press kiadó gondozásában. Szerzője Tom  Nicholson kanadai származású, több mint egy évtizede Pozsonyban élő újságíró, aki három esztendőn át nyomozott ebben az ügyben. A Sme napilapban január elején megjelent interjújában Nicholson leszögezte, megbizonyosodott arról, hogy a világhálón olvasható tények valósak.

„Rendkívül törékenyek a demokrácia alapjai Szlovákiában, hiszen sok képviselőt lehet kilóra megvásárolni. A dokumentumokban említett befektetői csoport kufárkodik a legnagyobb pártokkal és a pénztárnokaival, befolyásolja a fontos döntéseket, hogy további bevételekhez jusson. Korrupt a szlovákiai politikai rendszer” – mutatott rá. Érdeklődésünkre Alekszej Fulmek, a Petit Press kiadó vezérigazgatója nem kommentálta a ítéletet, mert még nem kapta meg a bírósági határozatot és az indoklást. – Annyi már most bizonyos, hogy küzdeni fogunk a szlovákiai szólásszabadság érvényesítéséért – szögezte le.

A Gorilla fedőnevű dossziét tavaly karácsonykor töltötték fel ismeretlen személyek az internetre. Az anyag a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) 2005-ben történt lehallgatásait tartalmazza, amelyeket egy pozsonyi lakásban rögzítettek, ahol a Magyarországon is ismert Penta befektető csoport egyik képviselője rendszeresen találkozott vezető szlovák politikusokkal. Itt döntöttek fontos privatizációs ügyekről, a leendő miniszterek és más fontos döntéshozók személyéről. Mindezek fejében a társaság állítólag súlyos milliókat fizetett az akkori szlovákiai kormánypártoknak. Kiderült, hogy Robert Fico, az akkor ellenzékben levő Smer-SD elnöke is többször járt a lakásban. Az érintettek a közelgő választások előtti provokációnak és hamisnak minősítették az állítólagos dokumentumokat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.