Televíziós díjat nyert Al Ghaoui Hesna

Újságírói tevékenysége elismeréseként Kovácsi László-díjat nyert lapunk volt munkatársa, Al Ghaoui Hesna.
Al Ghaoui Hesna, az MTVA műsorvezetője, riportere, lapunk volt munkatársa vehette át vasárnap Budapesten az idén tizenötödik alkalommal odaítélt Kovácsi László-díjat.

Az elismerést az évtizedeken át a Magyar Televíziónál dolgozó, képernyősök és szerkesztők tucatjait nevelő szakemberről nevezték el. Az átadás alkalmával többen is felidézték a névadó emlékét, hangsúlyozva: nem csupán az ifjú kollégák képzéséhez volt remek érzéke, de ahhoz is, hogy meglássa, a szükséges tudást megadva ki mivé fejlődhet a szakmában töltött évek alatt.

Az eseményen Al Ghaoui Hesna arról beszélt: fontos, hogy mentorálja a szakma következő nemzedékét mindenki, aki úgy érzi, van mit átadnia. Mint felidézte, a Népszabadságnál őt Kelen Károly – lapunk kulturális rovatvezető-helyettese – vezette be a szakma alapjaiba, majd már televíziósként rengeteget tanult Benda Lászlótól és Rácz László operatőrtől, akivel számos válsághelyszínen dolgozott együtt.

Megjegyezte: már maga is mentorál két fiatal újságírót. Hangsúlyozta: ne saját elgondolásainkat erőltessük a pályájuk kezdetén állókra, hanem olyan ismereteket adjunk át nekik, amelyekkel fejlődni tudnak. Visszaemlékezett arra is: háborús tudósításai után fordult az értékeket átadó, elgondolkodtató műsorok felé, aminek eredménye a Duna Televízión futó Bábel - Hesnával a világ című produkció.

Al Ghaoui Hesna jelezte: a díjjal járó pénzjutalmat egy mélyszegénységben élőket élelemmel támogató, de tömeges érkezésük idején menekülteket is segítő jótékonysági szervezetnek ajánlja fel. Az először 2001-ben átadott, fiatal tehetségeket díjazó elismerést korábban megkapta Gundel Takács Gábor, Hajdú B. István, Novodomszky Éva, Suba Kata és az On the Spot csapata is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.