Telefonbetyárt kapcsoltak a brit miniszterelnökhöz

Jelenleg is zajlik a biztonsági rendszer felülvizsgálata a Downing Streeten, miután tegnap este egy telefonbetyárnak sikerült beszélnie David Cameron brit miniszterelnökkel.

A telefonáló a brit kormány kommunikációs figyelőszolgálata (GCHQ) igazgatójának adta ki magát, és ez elég volt ahhoz, hogy hívását kapcsolják David Cameron kormányfőnek. A miniszterelnöki hivatal szerint a beszélgetés rövid ideig tartott, és amint Cameronnak leesett, hogy nem Robert Hannigan igazgatóval beszél, azonnal bontotta a vonalat.

Ugyanaznap valaki felhívta a GCHQ-t is, és gond nélkül megszerezte Hannigan telefonszámát. Egy kormányszóvivő szerint a két, kormányzati szerv elleni „támadás" után megkezdték a biztonsági rendszer felülvizsgálatát, és értesítettek minden illetékest, hogy figyeljen oda a telefonbetyárokra.

A szóvivő nem nyilatkozott arról, hogy kézre kerítették-e a telefonálót vagy telefonálókat, illetve, hogy egy vagy két személyről van-e szó.

The Guardian szerint nem Cameron az első kormányfő, aki pórul járt. Tony Blairt évekkel ezelőtt egy yorkshire-i akcentussal beszélő rádiós viccelte meg, aki William Hague-nek adta ki magát. Blair azonban gyorsan rájött, hogy átverik, mert a műsorvezető „Tonynak" szólította, míg Hague, aki akkoriban az ellenzék vezetője volt, mindig miniszterelnök úrnak szólította Blairt.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.