Nem a Star Trek újabb része. Barack Obama amerikai elnök Nadzsib Razak maláj kormányfő (balról a második) és Li Hszien Lung szingapúri miniszterelnök társaságában Mandel Ngan / AFP

Igazi világszám a 21 tagállamot tömörítő Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) pekingi összejövetele, még ha Európából nézvést vagy kitekert nyakkal kell szemlélni, vagy pedig fordítani kell a házi földgömbön... Európai tényező mindössze egy van a huszonegyek között, igaz, az a Baltikumtól Japánig ér: Oroszország. Mégis aligha fog a világ a XXI. században Európa felé fordulni, az utóbbinak kell figyelembe vennie a globális folyamatokat. – Nem lehet arra számítani, hogy az amerikai külpolitika érdeklődése a csendes-óceáni térség felől újra Európa irányába fordulna – mondta a múlt heti amerikai választásokat is elemezve a minap az Antall József Tudásközpont budapesti világpolitikai konferenciáján Marco Overhaus, a Stiftung Wissenschaft und Politik német külügyi intézet Amerika-kutatásokért felelős igazgatóhelyettese.

A pekingi csúcson Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök, Hszi Csin-ping (Xi Jinping) kínai államfő-pártfőtitkár, valamint Abe Sindzó japán miniszterelnök „mozgását” kíséri a legnagyobb érdeklődés, mégpedig annak margóján, a kétoldalú viszonylatokban. A nagypolitika ugyanis így áll fel: Moszkva és Peking között nagy az egyetértés, Washingtont és Tokiót pedig védelmi garanciamegállapodás köti össze.

A közös hang jellemezte Putyin és Hszi vasárnapi találkozóját, amelyhez kapcsolódóan Alekszej Miller, a Gazprom orosz energiaóriás vezérigazgatója azt nyilatkozta egy újabb kétoldalú szállítási keretegyezséget követően: a Kínába irányuló orosz földgázszállítás mértéke középtávon meghaladhatja az Európába szállítottét. (Szijjártó Péter magyar külügyminiszter pedig eközben ezt közölte Budapestről, egy kitüntetés átadásának apropóján: „Soha nem voltak olyan jók, hatékonyak és eredményesek a Magyarország és Kína közötti kapcsolatok, mint most.”)

Kínát és Japánt viszont szembeállítja egymással a Tiaojü/Szenkaku-szigetek körüli területi vita, s a japán császárság második világháborús múltjának provokatív tokiói szemlélete is gerjesztette a feszültséget a közelmúltban. Ennek tükrében áttörésnek számít, hogy Hszi és Abe is találkozott most, a pekingi és a japán diplomácia pedig a feszültség enyhítését célzó közös rendezési terv végrehajtásán dolgozik, amit az amerikaiak is üdvözöltek. – Senki sem várta, hogy kezet fognak egymással, az utolsó pillanatban derült ez ki. Mindkét rendszer erősen nacionalista, a kínaiakat zavarják például a japán politikusok (a világháborús bűnösöknek is emléket állító – a szerk.) tokiói Jaszukuni szentélyben tett látogatásai. Ahogyan olyanok is akadnak Kínában, akik életüket adnák a vitatott Tiaojü-szigetekért – mondta kérdésünkre Salát Gergely sinológus. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója felhívta a figyelmet a kézfogás árulkodó körülményeire is: Hszi – aki végül eleget tett a japán kérésnek, hogy fogadja Abét – az interneten is követhető videó szerint kezet ráz a japán miniszterelnökkel, de a szavaira nem reagál, s legalábbis nyilvánosan figyelmen kívül hagyja, hogy partnere beszél hozzá.

Ennél is nagyobb érdeklődéssel a világ nem annyira Obama és Hszi találkozóját kísérte figyelemmel, hanem azt, egymásba fut-e – persze előre megrendezetten – a Fehér Ház lakója és a Kreml ura. Ez meg is történt. Kezet fogtak a szokásos sokszereplős „családi fotó” alkalmával, és hét-nyolc percig informálisan beszéltek is.

Mint emlékezetes, Washingtont és Moszkvát az ukrán válságtól kezdve a szíriai polgárháborúig szembeállítja egymással álláspontjuk. A múlt héten ráadásul az amerikai elnök igencsak meggyengült a „félidős” kongresszusi választások eredményeképp: az ellenzéki republikánusok átvették a Demokrata Párttól a washingtoni szenátus irányítását, s ezzel a kongresszus mindkét házát uralják. A republikánus térnyerés a külpolitikában, külgazdaságban, tehát a kényes szabad kereskedelmi ügyekben is csökkenti a Fehér Ház mozgásterét. Pedig a szabad kereskedelem annyira napirenden van, hogy Kína és az USA saját gazdasági övezetet épít ki külön-külön a térségben. Ezzel párhuzamosan Peking 40 milliárd dolláros Selyemútalapot hozott létre az övéi támogatására, elsősorban Délkelet-Ázsiában.