Teherautóval hajtott a házba az öngyilkos merénylő

Az al-Shabab a Szomáliában tartózkodó etióp katonák egyik székhelyét támadta meg, a merényletben legalább tízen meghaltak. Az iszlám terrorszervezet már korábban bejelentette: nem tűri, hogy területén idegen katonák állomásozzanak.

Iszlamista fegyveresek öngyilkos merénylőt küldtek egy etióp katonai bázosra Közép-Szomáliában, írja a BBC. A merényletet az al-Shabab vállalta magára.

Szemtanúk szerint tíz etióp katona halt meg a támadásban, amit Beledweyne városa mellett követtek el, de ezt a számot hivatalos források még nem erősítették meg. A merénylő egy teherautóval közelítette meg a bázist, egy őrnek sikerült meg is lőnie a járművet, a sofőr viszont még el tudta dobni a bombát. A kormányzati épület nagy része, ami a katonák székhelye volt, nagyrészt összeomlott.

Az etióp katonaság egyébként ebben a hónapban építette ki bázisát a városban. Mellettük kenyai csapatok is érkeztek az országba, hogy harcoljanak az al-Kaidával összefüggésbe hozható, terrorista csoportok ellen, akik az ország nagy részét felügyeletük alatt tartják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.