Teherán Izraelt vádolja egy iráni atomtudós megölésével

Pokolgép megölt egy magas beosztású iráni atomtudóst, egyetemi tanárt kedden Teheránban - jelentették az iráni tájékoztatási eszközök.

A pokolgépet egy motorkerékpárra szerelték, és a járművet Maszúd Mohammadi professzor otthona közelében állították le. A robbanószerkezetet távirányítással hozták működésbe, amikor Mohammadi a közelébe ért - tette hozzá a  Press TV angol nyelvű állami televízió. Az al-Alam arab nyelvű tévéállomás közölte, hogy az ötvenéves professzor a Teheráni Egyetem tanára volt. Az egyetem honlapján szereplő információk szerint a részecskefizikára szakosodott tudós a közelmúltban a "sötét energia" természetével kapcsolatos kutatásokat végzett.

Ellenzéki internetes portálok szerint a professzor Mir Hoszein Muszavi ellenzéki vezért támogatta az elnökválasztáson. Reformpárti weboldalak a választás előtt közölték Mohammadi nevét is a Teheráni Egyetem Muszavit támogató 240 tanára között. A fárszi nyelvű állami tv viszont úgy fogalmazott, hogy "Maszúd Mohammadi forradalmi, elkötelezett professzor volt, s terrorista merénylet mártírja lett, amelyet ellenforradalmárok és a világelnyomás elemei követtek el" - eszerint az áldozat közel állt a hatalomhoz, és politikai megbízatásai is voltak. Az al-Alam a "hipokritákat" (a Népi Mudzsahidokat) és a "cionista rezsimet" (Izraelt) említette a lehetséges elkövetők között. Ramin Mehmanparaszt iráni külügyi szóvivő kijelentette: a vizsgálatok első eredményeiből arra lehet következtetni, hogy "az Egyesült Államok, a cionista rezsim és zsoldosaik" állnak a háttérben.

Az Egyesült Államok visszautasította ezeket a feltételezéseket. Mark Toner külügyi szóvivő kijelentette, hogy abszurdak a vádak. Mark Fitzpatrick, a Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének (IISS), az egyik vezető londoni hadászati kutatóközpontnak az elemzője elismerte, hogy Izrael a múltban öletett meg általa ellenségesnek minősített atomprogramokon dolgozó szakembereket. Ám azt valószínűtlennek tartja, hogy a teheráni merénylet olyan izraeli vagy amerikai stratégia részét képezné, amely az iráni urándúsítási program "agytrösztjének"  megsemmisítését célozza. Ennek nincs értelme, mert túl sok tudós és mérnök rendelkezik már a szükséges tapasztalatokkal és tudással - mutatott rá Fitzpatrick. Ali Sirzadian, az iráni atomenergia-ügynökség szóvivője közölte, hogy a professzor nem dolgozott az ügynökségnek.

A Baszidzs milícia (az Iszlám Forradalmi Őrség) közleménye szerint a professzor szerepelt egy, nemzetközi szankciók által sújtott személyek neveit tartalmazó listán. Több olyan szankciós lista is létezik, amely az iráni nukleáris és ballisztikus programokhoz köthető személyek nevét tartalmazza. Az ENSZ-en kívül, az Egyesült Államoknak, az Európai Uniónak és több EU-tagállamnak is saját listája van, olyan személyek neveivel, akiket büntetőintézkedésekkel sújt vagy megfigyelés alatt tart.

A félhivatalos Farsz hírügynökség jelentése szerint egy külföldi székhelyű csoport, az Iráni Monarchia Szövetség vállalta magára a robbantásos merénylet elkövetését. Az IRNA hírügynökség szerint egyelőre nem világos, hányan haltak meg a merényletben, vagyis a robbantásnak több áldozata is lehet. A rendőrség még senkit sem vett őrizetbe az üggyel kapcsolatban - idézte a hivatalos hírügynökség Abbász Dzsafari Dolatabadi ügyészt.

A tavaly júniusi elnökválasztás óta - amelyet az ellenzék szerint Mahmúd Ahmadinezsád csalással nyert meg - az ország a legsúlyosabb belpolitikai válságát éli át az elmúlt harminc évben. A december 27-i ellenzéki tüntetésekben nyolcan meghaltak, és több százan megsebesültek.

 

A robbanás helyszíne Teheránban
Iranian women stand in an empty apartment littered with shattered glass near the scene of a bomb blast in north Tehran January 12, 2010. A remote-controlled bomb killed a Tehran University nuclear scientist on Tuesday, media reported, in an attack which the state broadcaster blamed on "anti-revolutionary" elements linked to Iran's foreign foes. The official IRNA news agency said it was not yet clear how many people were killed in the blast, suggesting there may be more than one victim. Fars said two people were lightly injured. REUTERS/Stringer (IRAN - Tags: POLITICS CIVIL UNREST IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.