Teherán elutasította az amerikai uránt

Irán ésszerűtlennek minősítette, és elutasította azt az amerikai ajánlatot, hogy ellátják orvosi célú uránizotópokkal, s így nem kellene uránt dúsítania saját termelés céljára - közölte szerdán az IRNA hivatalos hírügynökség.

– A megoldás nem a teheráni kutatóreaktor leállítása vagy a gyógyászati eszközök gyártásának megszüntetése, hanem az, hogy a másik fél együttműködjék több reaktor elindításában, több gyógyászati eszköz előállításában... A betegek részéről jelentkező nagy igényt számba véve, ez a javaslat nem ésszerű – idézte a hírügynökség a külügyminisztérium szóvivőjét.

A washingtoni külügyminisztérium kedden megerősítette, hogy a nemzetközi közösség kész eladni Iránnak a rákos megbetegedések gyógyításában használatos izotópokat, ha - mint Philip Crowley szóvivő fogalmazott - tényleg emiatt nyugtalankodik.

Irán a teheráni kutatóreaktorban gyárt izotópokat, és kedden azzal indokolta az urándúsítás folytatását 20 százalékos szintre, hogy ehhez a reaktorhoz lesz szüksége egy év múlva a feldúsított uránra. A nyugat szerint azonban Irán műszakilag nem képes arra, hogy a 20 százalékos uránból fűtőelemeket készítsen, és attól tart, hogy ez csak egy újabb lépés az atomfegyver előállítása felé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.