'Teee, beszélj románul!'

Sógor Csaba RMDSZ-es képviselőre a román szociáldemokrata Ioan Enciu szólt rá szerdán, az EP Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) ülésén.

A LIBE előtt éppen az Európai Unió soros elnökségi feladatait ellátó Magyarország szakminiszterei – Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes és Pintér Sándor belügyminiszter – számolt be az elnökség tevékenységéről. Sógor Csaba ezután az Európai Néppárt szakbizottsági segédkoordinátoraként szólalt fel magyarul, de beszédét az egyik pillanatban román hang szakította félbe: „Bai, vorbeste romaneste!" (Teee, beszélj románul!) – kiáltotta oda neki a házszabályt megszegve Ioan Enciu román szocialista mikrofon nélkül, de hangosan.

Az ülésvezető elnök, spanyol szocialista Juan Fernando Lopez Aguilar elnézést kért Sógortól, és kifejtette, hogy ebben a házban senkinek sem kell mentegetőznie nyelvhasználata miatt. Ebből ügyet csakis magyar-román vonatkozásban látok – fűzte hozzá. Az erdélyi magyar képviselő a replika jogán, immár mikrofonnal tisztázta a hallgatóság számára az ügyet, de írásos panasszal fog fordulni Jerzy Buzek házelnökhöz.

- Megengedhetetlen, hogy a legmesszebbmenő nyelvi szabadságot biztosító európai intézmény keretén belül, súlyos ügyrendi vétségnek számító, etikátlan módon kísérelje meg valaki képviselőtársának elhallgattatását – nyilatkozta Sógor az incidens után.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.