Távozik a politikából Ehud Barak

Ehud Barak izraeli védelmi miniszter, volt miniszterelnök (1999–2001) hétfőn bejelentette, hogy távozik a politikából.

Döntése meglepetésként hat a nemrég kezdődött választási kampányban. – Úgy döntöttem, hogy távozom a politikai életből, és nem jelöltetem magam a január 22-i parlamenti választásokra – közölte tel-avivi sajtóértekezletén Barak, azzal magyarázva döntését, hogy idejét a családjának szeretné szentelni.

Az izraeli kormány második emberének tartott 70 éves politikus hozzátette, hogy a védelmi miniszteri tárcát a következő kormány három hónapon belül várható kinevezésekor adja majd át. Lépését Barak öt nappal a gázai övezeti palesztin fegyveres csoportok ellen indított, Védelem pillére kódnevű izraeli hadművelet lezárása után jelentette be, s a műveletről "egyelőre" kedvező mérleget vont sajtóértekezletén.

Az ország egyik legjobb katonai szakértőjének tartott és pályafutása alapján köztiszteletnek örvendő Barak a 90-es évek közepén, a hadseregből való távozása után lépett a politika színpadára. 1999 és 2001 között miniszterelnök volt.

2011 januárjában egy vezetésbeli konfliktus miatt kilépett az Izraeli Munkapártból, hogy megőrizhesse védelmi miniszteri posztját a Likud párti Benjámin Netanjahu vallási és szélsőjobboldali pártok által támogatott kormányában. Ugyanakkor négy társával pártot alapított Acmaut (Függetlenség) néven, az új formáció népszerűségének feltornászása azonban sok gondot okozott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.