Nem szóltak a fanfárok, amikor Dieter Reiter győzött vasárnap a müncheni főpolgármester-választáson. – Nem is tudom, mit mondjak – tárta szét a karját az SPD-s politikus az eredmény láttán. Készülhetett volna frappánsabb mondattal is, hiszen nem érhette váratlanul a győzelem. Bajorország legnagyobb városában, az 1,4 milliós Münchenben a második világháború óta csak kétszer győzött a bajor CSU, az elmúlt harminc évben megszakítás nélkül a szociáldemokraták aratták le a babérokat.

Forrás: www.dieterreiter.de

Ezt sokan a most leköszönő nagyágyúnak, a 65 éves Christian Ude főpolgármesternek tudják be: Ude húsz éven át valósággal uralta a várost, négyszer választották meg, ebből háromszor abszolút többséggel. Amikor 2008-ban 66 százalékos többséget kapott,már Bürger Kingnek, vagyis a polgárok királyának becézték. Ám mivel a főpolgármester köztisztviselőnek számít Németországban, 65 évesen, idén áprilisban kénytelen nyugdíjba vonulni. A szocdemek megpróbálták ugyan indítani szeptemberben a bajor miniszterelnöki posztért, de itt nem tudta felvenni a versenyt Horst Seehofer CSU-elnökkel.

Ude hosszú egyeduralmának persze megvan az ára: senki sem nőhetett fel az árnyékában, így az utód, Dieter Reiter is jóformán ismeretlen a münchenieknek. Az 55 éves politikus korábban a városvezetés gazdasági kabinetjét vezette, közigazgatási tapasztalata bőven van, politikai azonban annál kevesebb. A karizmája sem vetekszik az újságíróból lett Christian Ude vonzerejével.

– Azt szeretném, ha a jövőben több család költözne a városba – idézte Reiter programját a konzervatív FAZ, utalva arra, hogy a legtöbb nagyvárosban már régen nem az ideológia, hanem az élhetőség, az életminőség a választások fő szempontja. „Hogy München München maradhasson” – ezzel a szlogennel küzdött a szociáldemokrata politikus a győzelemért, amivel egyrészt Ude örökösének tüntette fel magát, másrészt adott támadási felületet is bőven: a polgármesterkedésbe belefáradt elődje utolsó ciklusában szinte semmi sem történt. Pénz még lenne, de valahogy az új épületek is az unalomba süllyednek, hiányzik, ami valódi európai nagyvárossá tenné Münchent – panaszkodnak sokan.

Eközben akut lakáshiány lépett fel, az ingatlanárak pedig szabályosan elszálltak. Lassan már csak a hat számjegyű fizetéssel rendelkezők engedhetik meg maguknak, hogy a városban lakjanak, a kisgyerekes családok a külső kerületekbe kényszerülnek. Ez egyre nagyobb terhet ró a közlekedésre, nem ritka a másfél órás ingázás sem. A megoldás – szakértők szerint – az új magasházak építése lenne, de Reiter máris jelezte: ő maximálná az újonnan épülő vagy felújított épületek magasságát, hogy ezzel is barátságosabbá tegye a várost. Védené a régi bérlőket a tulajdonosokkal szemben, hogy kordában tartsa a Németország-szerte is kiugróan magas lakbéreket. Meg kell birkóznia a túlzsúfolt müncheni repülőtér bővítésével (egy új kifutópálya-építéssel) is, ami komoly ellenállást vált ki az közelben élőkből.

Az elemzők arra is felhívják a figyelmet: harminc éve nem fordult elő, hogy második fordulóra kényszerítette a szocdem jelöltet a bajor CSU. Josef Schmid saját bevallása szerint pártja legliberálisabb szegmensét képviseli, és el tudott volna képzelni közös kormányzást a Zöldekkel. Ez kétségkívül unikum lett volna a német politikában. Kampányhúzás volt vagy sem, de nagy tetszést aratott, amikor a város melegnegyedét – sok konzervatívnak meghökkentő módon – München kulturális kincsének nevezte.