Létre kellene hozni a szíriai drúzok államát – javasolta az izraeli sajtóban Mordecaj Kedar professzor, a tel-avivi Bar Ilan Egyetem Begin–Szadat Stratégiai Tanulmányok Intézetének kutatója. A katonai hírszerzés volt tisztje szerint országa ennyivel tartozik az izraeli drúzoknak, akik lojálisak a zsidó államhoz, szolgálnak a hadseregében. Az izraeli drúzok szoros rokoni kapcsolatban állnak szíriai hittestvéreikkel, akik eddig semlegesek voltak a polgárháborúban.

Drúz zászlók alatt vonuló menet az izraeli határnál Baz Ratner / Reuters

Kedar a drúz államot az izraeli határ közelébe képzeli. Megkérdeztük a kutatót, elképzelése szerint elkerülhetetlen-e az arab államok vallási-törzsi alapú feldarabolása? Vége volna az oszmán birodalmat felosztó, 1916-os angol–francia Sykes–Picot-egyezmény által meghatározott kornak? A mai arab államok legnagyobb problémája általában véve az, hogy többségük törzsi, etnikai, vallási és felekezeti csoportok konglomerátuma – válaszolta Kedar.

Ezeket az államokat a gyarmatosítás, valamint a Sykes–Picot-egyezmény hívta életre. A modern arab állam általában képtelennek bizonyult újakkal felváltani a hagyományos értékeket, hűségeket. A lakosság ezért általában nem lojális hozzájuk. Az irakiak nem irakiként gondolnak magukra, hanem mint arabok vagy kurdok, szunniták vagy síiták, avagy egy adott törzs tagjai. Nincs iraki nemzet, ahogy nincs szíriai, líbiai vagy szudáni nemzet sem. Sokszor szűk csoportok irányítják a rezsimet, és így a legitimációjuk is csekély.

A megoldást a professzor abban látja, hogy a Nyugat hagyja ezeket az államokat széthullani. – Hagyjuk, hogy a hagyományos csoportok különálló, független országokat hozhassanak létre! – javasolja. Kedar kutatásai alapján úgy véli: azok az arab államok stabilak, amelyekben egy törzs gyakorolja a főhatalmat. Az összarab nacionalizmusnak szerinte vége. Korábban a drúzok is megtalálták a helyüket az arab egységet hirdető szíriai állampártban a Baaszban. Ez az opció azonban már nem létezik – állítja.

A kutató a palesztin kérdést is az eredeti helyi és törzsi kötődésekre építve oldaná meg. Elutasítja tehát a megegyezést a palesztin hatósággal, ezzel a két államos megoldást is. Azt indítványozza helyette, hogy a megszállt területeken (amelyeket ő „vitatott” területeknek nevez) hozzanak létre hat „palesztin emírséget”. Ezek maguk dönthetnének politikai rendszerükről és államformájukról. A hetedik ilyen államocska a Gázai övezet lenne.

A maradék földterület, a zsidó telepek, és a Jordán folyó völgye Izrael kezén maradna. Ezzel megoldódna szerinte a zsidó állam biztonságának kérdése is. Arra a felvetésre, hogyan érintené mindez a milliós izraeli arabságot, Mordecaj Kedar lakonikusan azt felelte, az izraeli arabok most is nagyfokú autonómiát élveznek városaikban és településeiken.

Az arab államok egy részének szétesése szomorú tény, amelynek az utóbbi években tanúi vagyunk – az izraeli kutató azonban ezt az eredeti állapothoz való visszatérésnek látja. Az arab nacionalizmusnak a helyi széthúzás mellett megjelent egy másik agresszív ellenfele, az iszlám fundamentalizmus. Utóbbi szintén a mesterséges államhatárok felszámolását deklarálta. Aligha kérdéses, hogy ez a megoldás ideális az izraeli nacionalista jobboldalnak, amely a palesztin nemzet létezését is tagadja.