Tárgyalás Jacques Chirac jelenléte nélkül

A várakozásoknak megfelelően Jacques Chirac távollétében kezdődött meg hétfőn Párizsban a volt államfő korrupciós pere.

A 78 éves politikust azzal vádolják, hogy a csaknem két évtizedet átfogó párizsi polgármesterségének éveiben csaknem kéttucat esetben fiktív állásokat kreált  párttársainak - vagyis a városházával fizettete ki a gaulleista pártban tevékenykedő magasrangú aktivisták bérét. A volt államfő tagadja a vádat.

A pernek már márciusban el kellett volna kezdődnie, de alkotmányossági aggályok miatt őszre csúszott - időközben a megfelelő instanciák úgy döntöttek, hogy a volt államfőre nem vonatkoznak a mentelmi szabályok és felelősségre vonható büntetőbíróságon.

Chirac a múlt hét végén levélben kérte a bíróságot, hogy egészségi állapotára való tekintettel tegye lehetővé távolmaradását a pertől, így hétfőn csak ügyvédei képviselték a tárgyalóteremben. Orvosai szerint Chirac egészségi állapota sokat romlott az elmúlt hónapokban - ügyvéde, Jean Veil hétfőn úgy fogalmazott a bíróság előtt, hogy a volt elnök „jelenleg nincs abban a helyzetben hogy több mint húsz évvel ezelőtt történt dolgokra képes legyen visszaemlékezni”. Veje, Frédéric Salat-Baroux  azt állította, hogy apósának  „nincs többé meg a memóriája ahhoz, hogy részt vehessen a tárgyaláson”. Egyes hírek szerint Chiracnál  kezdődő Alzheimer-kórt diagnosztizáltak. Az orvosként is praktizáló Bernard Debré kormánypárti képviselő szerint a volt elnök  feledékeny és nem ismeri fel korábbi munkatársait.  - Nem kellene kihallgatási tortúrának alávetni őt - tette hozzá. Jean-Michel Baylet, a baloldali radikális párt elnöke szerint „ha Chirac tényleg beteg és fáradt, békén kell hagyni”.

E véleménnyel nem mindenki ért egyet Párizsban. Renaud Muselier képviselő például nyáron találkozott az egykori elnökkel és az volt benyomása, hogy a nagyothalláson kívül Chiracnak  „semmi komoly baja nincs”. Az Anticor  francia korrupcióellenes szervezet „manővernek” minősítette Chirac eljárását és követelte: bíróság kötelezze a volt államfőt, hogy jelenjen meg a tárgyalóteremben. 

Chirac már a kifáradás jeleit mutatta
Chirac már a kifáradás jeleit mutatta
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.