Tárgyal a szíriai ellenzék, ha...

Ammar Kurabi, a szíriai ellenzék egyik vezetője "a titkosszolgálatok diktatúrájának" eltörlését, a katonák kivonását a városokból és a politikai foglyok szabadon bocsátását nevezte meg a hatalommal való párbeszéd feltételeként pénteken Moszkvában.

A küldöttséget fogadta Mihail Margelov, az orosz elnök afrikai különmegbízottja, a Szövetségi Tanács - a parlamenti felsőház - külügyi bizottságának elnöke. Kurabi, a szíriai emberi jogi szervezet vezetője a találkozó után újságíróknak elmondta: az ellenzék mindig készen állt a párbeszédre a hatalommal, de az erőszakot alkalmaz, és ezzel maga zárja el az utat a dialógus előtt.

A szíriai politikus szerint "az ellenzék várja, hogy a hatalom mikor lesz kész a párbeszédre a békés hatalomátadásról". Kijelentette: ha külföldi katonai beavatkozásra kerül sor az országban, azért csakis Bassár al-Aszad elnököt terheli majd a felelősség, mivel az ellenzéki felszólítások ellenére sem hajlik a reformokra.

Kurabi nem zárta ki, hogy Aszadra ugyanaz a sors vár, mint Kadhafi líbiai vezetőre. "A jelek szerint maga választotta ezt az utat, amikor erőszakot alkalmazott, katonákat vetett be a nép ellen" - mondta.

Úgy vélte: Moszkvának csatlakoznia kell az ENSZ BT tervezett szankciós határozatához. A szíriai ellenzéki azt tanácsolta Oroszországnak, hogy "ne kövesse el ugyanazokat a hibákat, amelyeket Irakkal és Líbiával kapcsolatban elkövetett." "Moszkva túl későn ismerte el az új líbiai hatalmat, és ez már a második hiba volt, az elsőt Irakkal kapcsolatban követte el. Szeretnénk, ha Szíria esetében nem ez történne" - mondta, és utalt arra, hogy a tüntetők már többször égettek el orosz zászlókat.

"Szíria népe azt várja Oroszországtól, hogy részt vesz az új civil intézmények kiépítésében. Az orosz vezetés kevéssé világos és ellentmondásos álláspontja a jövőben árthat az ország arculatának" - mondta. Margelov kijelentette: Oroszország mindent elkövet, hogy a szíriai helyzet ne a líbiai forgatókönyv szerint alakuljon. Azt is közölte, hogy hamarosan orosz szenátorok küldöttsége utazik Damaszkuszba, hogy a helyszínen, a saját szemével lássa, mi történik ott valójában.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.