Taps és fütty fogadta Angela Merkelt Prágában

Villámlátogatásra érkezett Prágába csütörtök délután Angela Merkel német kancellár.

„A kancellárral elsősorban földrészünk és az unió jelenlegi helyzetéről és jövőjéről tárgyalunk majd. Áttekintjük elsősorban a két ország közötti vasúti, de a közúti közlekedés és áruszállítás korszerűsítésének, valamint tudományos együttműködésünk gyarapításának lehetőségeit is - közölte Twitter-bejegyzésében az eszmecseréjük előtt Bohuslav Sobotka cseh kormányfő.

A találkozójukat követő nemzetközi sajtótájékoztatón a vendéglátó miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a cseh-német kapcsolatok kiválóak, ugyanakkor a két kabinetnek eltérő álláspontja van a menekültekkel kapcsolatban. „Csehország továbbra is ellenzi a kötelező menekültkvótákat - szögezte le Bohuslav Sobotka.

Angela Merkel ugyancsak elismerően nyilatkozott a két ország kapcsolatáról, gyarapodó együttműködéséről. A menekültüggyel kapcsolatban úgy vélekedett, hogy Prága álláspontja azért eltérő, mert közép-európai országként nem zúdul rá a migránsok áradata, amely a Törökországgal kötött egyezséget követően lényegesen csökkent - vélekedett a német kancellár. Kérdésre válaszolva leszögezte: az Oroszország elleni uniós szankciókat csak akkor lehet megszüntetni, ha Moszkva teljesíti a minszki egyezség valamennyi pontját. Tárgyalásaikról semmi konkrétumot nem árultak el.

A német kancellárt a Kormányhivatal előtt nagy taps és jól hallható fütty fogadta. A prágai Kisoldalon gyülekező tüntetők pedig azt skandálták, hogy a hágai bíróság elé kell állítani a német kancellárt, mert elárulja az európai értékeket. A nagy erőkkel kivonuló rendőrök megakadályozták a két tábor összetűzését. Angela Merkel cseh és német tudósokkal is találkozott, majd pedig a Hradzsinban fogadta őt Milos Zeman cseh államfő, aki több nyilatkozatában bírálta őt. Megkeresésünkre Jirí Ovcácek elnöki szóvivő azt válaszolta, hogy az államfő ezt a véleményét személyesen is megismétli vendégének.

Megbízható háttérinformációink szerint a cseh diplomácia azt szerette volna elérni, hogy a német kancellár néhány héttel korábban látogasson Prágába. Még akkor, amikor Csehország töltötte be a visegrádi négyek soros elnökségi tisztét. Ám erőfeszítéseik kudarcot vallottak, mert Angela Merkel szerint ezek a tagországok nem mutatnak kellő szolidaritást a migránsokkal kapcsolatban és mereven elutasítják a kötelező menekültkvótákat. Ugyanakkor - mutatnak rá névtelenséget kérő, jólértesült informátoraink - a berlini vendég a visegrádi négyek kormányfőinek holnapi, varsói találkozója (amelyen a német kancellár is részt vesz), valamint a szeptember közepére tervezett pozsonyi uniós csúcstalálkozó előtt igyekszik valamiképp igyekszik puhítani a V4-eknek a migránsügyben, főleg a menekültkvótákkal kapcsolatos elutasító álláspontját.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.