Tanítót vertek roma szülők a Szepességben

A roma szülők nem is azt a pedagógust kapták el, aki szétválasztotta a két dulakodó gyereket

Megvertek egy tanítót  roma szülők a szepességi Szepesolasziban (Spisské Vlachy) - jelentette a TA3 szlovák hírtelevízió szombaton.

A TA3 szerint az incidens pénteken történt. A szepesolaszi általános iskolában két nyolcadikos tanuló, egy lány és egy fiú kezdett dulakodni, egy pedagógus pedig szétválasztotta őket. Erre az egyik gyerek mobiltelefonon felhívta a szüleit, akik pillanatokon belül az iskolában termettek, s ott nekiestek az első útjukba kerülő pedagógusnak - nem is annak, aki a tanulók viszálykodásába közbeavatkozott. A TA3 riportere igyekezett megszólítani az egyik szülőt, de nem volt hajlandó nyilatkozni, csak annyit mondott, hogy semmiről sem tud. A tanítóverés azonnal nagy visszhangot váltott ki Szlovákiában.

Ján Mikolaj oktatási miniszter nyilatkozatban ítélte el a Szepesolasziban történteket, s reményét fejezte ki, hogy a büntetőjogi szervek mielőbb felderítik ennek a megbocsáthatatlan tettnek a hátterét - áll a tárca szombati közleményében. A minisztérium felhívta a figyelmet arra, hogy a pedagógusok egy közelmúltban történt törvénymódosítás értelmében védett személyeknek minősülnek, tehát az ellenük elkövetett bűncselekményeket szigorúbban büntetik. Mikolaj felszólította Dusan Caplovic kisebbségügyi kormányfő-helyettest és Robert Kalinák belügyminisztert, tegyenek meg mindent az ügy alapos kivizsgálása érdekében.

Caplovic ugyancsak felháborítónak tartja, hogy feldühödött szülők megverték a tanítónőt. "Az ilyesmi elfogadhatatlan, és ezt senki sem engedheti meg magának"  - tolmácsolta Caplovic álláspontját szóvivője.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.