Tanárnő volt az egyik öngyilkos merénylő Moszkvában

Azonosították a március 29-i moszkvai akciót végrehajtó öngyilkos merénylőnőket: egyikük egy 28 éves, vörös diplomás matematika-pszichológia szakos tanárnő volt. A hatóságok szerint az őket mozgató terroristák állnak két hétfői ingusföldi akció mögött is.

Két rendőr életét vesztette az ingusföldi Karabulakban hétfő reggel elkövetett öngyilkos merényletben. A bomba a Csecsenfölddel szomszédos köztársaságban a város központi rendőrőrsénél robbant a reggeli sorakozónál, így a tragédia nagyobb is lehetett volna, ha a férfit nem állítja meg az őt igazoltató két rendőr az épület közelében. Fél órával később egy személyautóba rejtett 50 kilogramm trotil erejének megfelelő bomba is felrobbant a helyszínhez közel, ám a merényletben senki sem sérült meg.

A hatóságok szerint a támadás mögött ugyanazok az észak-kaukázusi terroristák állnak, akik a szerdán 12 halálos áldozatot követelő robbantást hajtottak végre a dagesztáni Kizljarban és március 29-én a moszkvai metróban, ahol a kettős támadásban negyven ember vesztette életét.

Hétfőre azonosították a moszkvai akciót végrehajtó öngyilkos merénylőnőket: egyikük egy 28 éves vörös diplomás matematika-pszichológia szakos tanárnő volt Dagesztánból. Őt a holttestről készített, sajtóban megjelent fotók alapján azonosította édesapja. (Hivatalos eredmény azonban csak a DNS vizsgálatok után várható.) A Novaja Gazeta lapnak nyilatkozva Raszul Magomedov elmondta, lánya tagadta, hogy egy tavaly megölt terrorista felesége lett volna, ahogyan ezt a hatóságok állítják. Ugyanakkor fia többször a rendőrség látóterébe került terroristákkal fenntartott kapcsolat miatt, ám nyolc hónapos előzetes letartóztatása után a bíróság őt felmentette.

Magomedov állítása szerint lánya egy nappal a moszkvai robbantás előtt még a dagesztáni Mahacskalában volt. Ebben az esetben azonban a hatóság jelenlegi állításával szemben mégsem érkezhetett Kizljarból busszal Moszkvába a metrómerénylet reggelén, hiszen az út onnan másfél napig tart.

A második merénylő egy 17 éves lány volt, aki a feltételezések szerint egy tavaly likvidált dagesztáni terrorista felesége volt. Dzsennet Abdurahmanova dagesztáni lakóhelyén vasárnap kétszáz rendőrt bevonva tartottak ellenőrzést. Korábban egy csecsenföldi lány neve merült fel a támadással kapcsolatban, ám a helyi hatóságok visszautasították az ő érintettségét.

Rendőrök evakuálják az utasokat a Park Kulturi metróállomáson
Moszkva, 2010. március 29. Rendőrök evakuálják az utasokat a Park Kulturi metróállomáson Moszkvában 2010. március 29-én, azt követően, hogy reggeli csúcsforgalomban robbanás történt egy metrókocsiban előbb a Lubjanka metróállomáson, majd a Park Kulturi állomáson. A legfrissebb adatok szerint a két merénylet 35 ember életét oltotta ki, 38 sebesültet kórházba szállítottak. (MTI/AP/Pavel Golovkin)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.