Támadásbiztos lett az iráni atomprogram

A Kom város melletti fordói atomlétesítményben elindult az urándúsítás - jelentette vasárnap címlapján a teheráni rendszerhez hű egyik iráni napilap.

Egy magas rangú iráni tisztségviselő szombat este még csak azt mondta, hamarosan beindul ott az üzem. Az AP hírügynökség tudósítása szerint egyelőre nem lehet összeegyeztetni a két jelentést.

Irán tavaly júniusban jelentette be, hogy a natanzi urándúsítóból a fordóiba helyezik át a 20 százalékos dúsítottságú urániumot készítő centrifugákat, és megháromszorozzák az ország urándúsító kapacitását. Miután ez megtörténik, Natanzban már nem állítanak elő 20 százalékos urániumot - tették hozzá.

Elkezdték befecskendezni az urániumgázt a Fordóba áttelepített centrifugákba - jelentette vasárnap a Kejhan című lap, amelynek igazgatója Ali Hamenei ajatolláhnak, Irán legfelsőbb politikai és vallási vezetőjének egyik bizalmasa.

Ferejdun Abbászi-Daváni, az iráni atomprogram vezetője azonban éppen előző este azt mondta: hamarosan elkezdődik az urándúsítás az üzemben. „Három és fél, négy és húsz százalékos dúsítottságú urániumot tudunk ott előállítani" - mondta.

Meg nem nevezett diplomaták pedig pénteken úgy nyilatkoztak a Reutersnak, hogy szerintük az urániumgáz befecskendezése már december végén elkezdődött.

A Guardian novemberben azt írta a fordói létesítményre utalva: a következő tizenkét hónap alatt Irán képes lesz olyan ügyesen elrejteni az első atombombája elkészítéséhez elegendő hasadóanyagot, hogy azt képtelenség lesz a levegőből megsemmisíteni.

A fordói létesítmény építését sokáig titokban tartották az irániak, és csak azután ismerték el, hogy a nyugati hírszerzés 2009 szeptemberében felfedezte.

Irán kitart amellett, hogy a teheráni orvosi, illetve más célra tervezett kutatóreaktorok ellátásához van szüksége a nukleáris fűtőanyagra. A NAÜ 2008 óta azonban úgy véli: az iráni atomprogramnak titkos részei is vannak, ami tovább növeli a nyugati nagyhatalmak gyanakvását, hogy ezek a titkos részek katonai vonatkozásúak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.