Támadás Pesavarban két NATO-ellátó bázis ellen

Egy őrt megöltek, és több mint 200 gépjárművet felgyújtottak vasárnapra virradóra tálib harcosok az északnyugat-pakisztáni Pesavarban két olyan támaszponton, amelyről az Afganisztánban állomásozó amerikai és NATO-erők utánpótlását biztosítják.

Friss rendőri jelentések szerint összesen mintegy 250 fegyveres, csaknem egy időben rohanta meg a két bázist. Megölték az egyik őrt, és lefegyvereztek további mintegy tízet, majd benzinnel leöntötték és felgyújtották a táborok előtt álló járműveket.

A támadók állig fel voltak fegyverezve. Egy korábbi jelentés szerint rakéták és kézigránátok bevetésével gyújtották fel a járműveket, amelyek között volt két páncélozott jármű, két tűzoltóautó, lőszerszállító teherautók és 89 katonai terepjáró gépkocsi.

A tűzharcban a pakisztáni Geo TV szerint két iszlamista is meghalt.

Egy magas rangú pakisztáni rendőrtiszt szerint lázadók ilyen nagy számban még nem hajtottak végre támadást az országban. A két roham jól megtervezett és összehangolt akció volt – tette hozzá.

Greg Julian ezredes, az Afganisztánban állomásozó amerikai erők szóvivője szerint a veszteség "minimális hatással" lesz a nemzetközi erőkre. Viszont a támadás vakmerősége arra utal, hogy miután a tálib fegyvereseknek az utóbbi időben nagy veszteségeik voltak, nagy lélektani nyomás nehezedik rájuk, ezért szorosabbra akarják húzni a hurkot Pesavar körül. Megtörténhet, hogy sikerült elvágniuk az afganisztáni nemzetközi haderőknek ezt az utánpótlási útvonalát, de vannak alternatív szállítási útvonalak – mondta.

Az Afganisztánba vezényelt külföldi haderő utánpótlásának csaknem 75 százaléka Pakisztánon keresztül érkezik, az árut Karacsi kikötőjében rakodják át hajókról teherautókra. A pesavari bázisokat már több fenyegetés érte.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.