Egymásnak estek a tálibok

Szakadás fenyegeti a tálib mozgalmat: az elhunyt Omár molla utódja, Manszur molla a béketárgyalások híve, miközben az ellenpárt inkább általános támadást sürget. Az al-Kaida vezetője érdekes módon a békepárthoz húz.

Hűségeskü-háború zajlik az afgán hegyek között. Most épp az al-Kaida lépett: Ajman al-Zavahiri, aki Oszama bin Laden utódja a terrorszervezetnél, hűséget esküdött a tálibok (Iszlám Emírség) új vezetőjének. Erre azért volt szükség, mert Omár molla, az eddigi emír helyébe Manszur molla lépett. Ő fiatalabb, mint a tálibok korábbi titokzatos vezetője volt, akiről alig volt fénykép. Manszur ötvenegy éves lehet, s a polgári repülésügyi minisztériumot irányította, amikor a tálibok uralták Afganisztánt, legalábbis Kabult. Omár mellett közvetítői, szószólói szerepet töltött be. Az utóbbi időben feltehetőleg a saját üzeneteit közvetítette, mert a félszemű emír már évek óta halott lehetett.

Kabuli játékháború, játék fegyverekkel
Kabuli játékháború, játék fegyverekkel
Omar Sobhani / Reuters

Találgathatunk, miért éppen most derült ki, hogy Omár már nem él. Vannak, akik a pakisztáni titkosszolgálatra, az ISI-re mutatnak. A pakisztáni hatóságok és a tálibok között különös viszony van. Afganisztán eredetileg a pastu törzsek által létrehozott állam, ám az ötvenmillió pastu többsége Pakisztánban él. A britek által a XIX. században meghúzott határvonalat Afganisztán még vonakodva sem ismeri el. Pakisztán számára a legfontosabb feladat, hogy Afganisztán instabil és gyenge állam maradjon.

Ez a stratégiai cél érvényes volt minden politikai rendszerben, akár szovjet, akár amerikai vagy NATO-megszállás volt Afganisztánban. A mindenkori pakisztáni kormányok menedéket adtak Oszama bin Ladennek, most pedig utódjának. Gyógykezelték Omár mollát, és manipulálják a mostani tálib vezetést is.

Manszur állítólag kiegyezne Kabullal, a delegációk már tárgyalnak is pakisztáni területen. Korábban Katarban voltak titkos megbeszélések. Eközben a tálibok sorra küldenek öngyilkos merénylőket piacokra, iskolákba, rendőrállomásokhoz. A helyzetet bonyolítja, hogy Manszur mollának belső ellenzéke van a tálib vezetők között. Többen Omár Jakub nevű fiát akarják emírnek. Ha a régi vezető meghal, utódja nem örökli a korábbi vazallusok lojalitását. Omár halálával több tálib csapat úgy érezheti, hogy átigazolhat az új, feltörekvő terrorista franchise-hoz, az Iszlám Államhoz, amely jobb marketinget, több pénzt ígér.

Nangarhar tartományban tették fel az internetre pár hete az IS nevében azt a videót, amelyen afgán kormánykatonákat végeznek ki. Különösen brutálisan végeztek velük – felrobbantották őket. Ez még a tálib központnak is sok volt, közleményben határolódtak el a gyilkosságtól. Frud Bezhan, a Szabad Európa/Szabadság Rádió tudósítója azt mondta, a tálibok joggal félhetnek, hogy mozgalmuk szétesik, ha osztagaik és helyi hadurak az IS-hez pártolnak át. Az újságíró és vele a helyi média többsége is pakisztáni intrikát lát a történetben.

Afganisztánban az elmúlt évtizedben rengeteg változás is történt a folyamatos háborúskodás, terror közepette. Utak épültek, iskolarendszer jött létre, egyetemek nyíltak. Nangarhar tartomány központjában, Dzsalálábádban több egyetem működik, nők is tanulhatnak. A modernitás már nem idegen ebben a világban. Mindez azonban nem elegendő ahhoz, hogy Afganisztán megálljon a lábán, az állam önállóan működjön. Viszont a tanult, városi rétegek körében már megvan az igény a XXI. századi életre. Ha lehet, otthon, ha nem, egy másik országban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.