„Sosem voltam nagy híve Barack Obama konszenzus-szólamainak” – írja Thomas Frank liberális publicista a Wall Street Journalben. Frank szerint fölösleges egyoldalú engedményeket tenni a republikánusoknak, mert a kultúrharc eddig sem azért dúlt, mintha a liberálisok erőltették volna, hanem mert a republikánusok így tudtak választásokat nyerni. „Azt kérni, hogy hagyják abba, olyan volna, mint Dzsingisz kánt teadélutánra invitálni”.  A kultúrharc az idei elnökválasztáson azért nem működött, mert amikor az emberek nem tudják fizetni az jelzáloghitelt, akkor nem lehet őket az őssejtkutatókra ráuszítani. De ha egyszer elmúlik a gazdasági válság, a konzervatívok bizonyosan újult erővel támadnak majd ellenfelükre.

A konzervatív Weekly Standardben Fred Barnes vezető szerkesztő viszont attól óvja a republikánusokat, hogy nekitámadjanak a most igen népszerű Obamának. Az obamai mézeshetek a jövő év első hónapjait is kitöltik, s addig reménytelen fogást keresni az új elnökön. Ehelyett inkább kompromisszumkészséget kell mutatni, és számon kell kérni Obamán ez ügyben tett választási ígéreteit. A szerző egyébként választási okokból is helytelenítené a radikalizmust. A következő évek törvényhozási választásain ugyanis a republikánusoknak mérsékelt középosztálybeli szavazókat kell megnyerniük, ha ismét többségbe akarnak kerülni a kongresszusban és a szenátusban.

Hasonlóképp látja a helyzetet Jonathan Chait a szintén konzervatív New Republicban. Azzal a különbséggel, hogy nála ez nem taktikai, hanem stratégiai kérdés. Elkeseredetten állapítja meg ugyanis, hogy a jelek szerint a republikánus tábor semmit sem tanult a választási vereségből.

Ezt látja tükröződni abban, hogy a konzervatív közönség körében Sarah Palin volt alelnökjelölt mérhetetlen népszerűségnek örvend. Márpedig Bush elnökből éppen a szakszerűség hiányzott, és a republikánusoknak igen jót tett volna, ha megfontolt és tapasztalt politikust mutatnak fel végre. Sarah Palin azonban a lehető legzökkenőmentesebb folytonosságot jelenti. (Chait valamiért meg sem említi John McCaint, a vesztes elnökjelöltet, aki mérsékelt és tapasztalt politikus, de a kampánystratégák támadó szerepet írtak neki, mert másként nem remélhette behozni hátrányát.)

Mindenesetre a közvélemény-kutatások szerint a konzervatív tábor úgy véli, hogy több konzervativizmusra van szükség, radikálisabban kell képviselni a hagyományos republikánus értékeket.

Nem csoda, mert a konzervatív sajtó is szerencsétlen körülmények összejátszásával magyarázza a választási kudarcot. A Wall Street Journaltől a Standardig vagy azt írja mind, hogy Bush elnök nem hibás, csak az ellenoldali sajtó teszi meg bűnbaknak, vagy pedig, hogy hibás ugyan, de azért, mert nem volt elég keményen konzervatív. Például nem ragaszkodott adócsökkentési politikájához. De hiszen kisebbségben volt a törvényhozásban! – kiált fel Chait. Adótörvényeket mégsem hozhatott a többség ellen. Vagy ott a gyógyszertámogatás. 2000-ben nem nyert volna az elnökválasztáson, ha meg nem ígéri. Támadják Busht azért is, mert konzervatív létére felduzzasztotta a költségvetés hiányát. Így volt, de a védelmi és a biztonságpolitikai kiadások miatt. Az egyéb kormánykiadások aránya még csökkent is a bruttó hazai termékhez képest.

Szakszerűség és tisztesség: ez volna a követendő irányvonal, és ebből a szempontból rossz jel, hogy Sarah Palin oly népszerű a republikánus táboron belül.

Csüggedt republikánus támogatók a választás éjszakáján Phoenixben