Táboroztassa gyermekét Észak-Koreában!

Óriási vízi csúszdákkal, saját stranddal, videojátékokkal és röplabdapályákkal, meg persze a néhai nagy vezérek, Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il gyermekekkel körülvett bronzszobraival várja látogatóit Szongdovon a Nemzetközi Gyermektábor. Mindez csak 62 ezer forintért!

Alapos felújítás után ismét megnyílt kedden a Nemzetközi Gyerektábor, amelyben idén több mint háromszáz kisiskolás és kamasz nyaralhat Oroszországból, Kínából, Vietnamból, Írországból és Tanzániából, írja a Hirado.hu.

A táborozók nyolc napot töltenek főzéssel, fürdéssel, csónakázással és az észak-koreai gyerekekkel való barátkozással. Az észak-koreai kormány által erősen szponzorált szünidő - a táborozás és egy phenjani látogatás - 270 dollárba, átszámítva 62 ezer forintba kerül egy-egy külföldi vendégnek.

A nyári nemzetközi tábor közel harminc éve működik. Eredetileg a baráti országokkal való kapcsolat szorosabbra fűzését tűzték ki céljául, de észak-koreai illetékesek most azt mondják, hogy bárhonnan szívesen látják a fiatalokat, akár az Egyesült Államokból is.

A táborozás alatt a résztvevők némi betekintést kapnak a külvilágtól szinte hermetikusan elzárt ország életébe, ám a táborozók persze olyan körülmények között nyaralhatnak - televízióval és videojátékokkal felszerelt légkondicionált szobákban -, ami a legtöbb észak-koreai gyerek számára elérhetetlen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.