Szülő késelt halálra egy tanítónőt

Halálra késelt pénteken egy 34 éves tanítónőt az egyik kisdiák anyja a délnyugat-franciaországi Albi városában, a gyermekek szeme előtt. „Amikor a helyszínre érkeztem, éppen újraéleszteni próbálták. De megállt a szíve az osztályteremben" – idézte Claude Derens ügyészt az AFP hírügynökség. A 47 éves szülőt a helyszínen őrizetbe vették. Francois Hollande köztársasági elnök „gyalázatos tragédiának" nevezte a történteket, és szolidaritásáról biztosította a tanítónő hozzátartozóit.

Az iskola területén elkövetett gyilkosság kivételesen súlyos esetnek számít – emlékeztet a Le Monde. Igaz, a francia statisztikai hivatal éppen csütörtökön tett közzé egy tanulmányt, amely szerint a közoktatásban dolgozók közül minden hatodik személyt ért már fenyegetés vagy támadás. Ez több mint kétszer olyan gyakori, mint más foglalkozásoknál. Míg a középiskolákban főként a diákoktól, az általános iskolákban inkább a szülőktől érkezik a fenyegetés.

A tragédia az Edouard-Herriot általános iskolában történt, ahová 284 gyermek jár. A szülőnek, aki kilenc óra körül egy konyhakéssel a kezében kísérte be nyolcéves lányát a tanterembe, már volt dolga a rendőrséggel. Az egyetlen szúrással végrehajtott támadásban a tanítónő súlyosan megsérült, és tizenegy óra körül belehalt a sérüléseibe. A gyanúsított megpróbált elmenekülni, de a rendőrök elfogták, és őrizetbe vették.

Benoit Hamon oktatási miniszter megszakította hivatalos programját, és azonnal a helyszínre indult, hogy „kifejezze együttérzését a tanítónő hozzátartozóinak, és hogy támogatásáról biztosítsa őket" – közölte a tárca szóvivője. A minisztert mélyen megrendítette a bűncselekmény, amely gyászba borítja a tanév végét.

A Le Parisien még áprilisban tett közzé egy másik tanulmányt, amely szerint az iskolai dolgozók 36 százalékát sértegették már, 17 százalékukat megfenyegették és 14 százalékukat zaklatták a szülők. 3,6 százalékukat meg is ütötték. Ez azt jelenti, hogy a 2012-2013-as tanévben az általános iskolai dolgozók közel felét érte verbális vagy fizikai támadás a szülők részéről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.