Születésnapján szabadítanák ki a mianmari ellenzék vezérét

A Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kji mianmari ellenzéki vezető szabadon engedését követelte Barack Obama amerikai elnök a délkelet-ázsiai ország katonai kormányzatától abból az alkalomból, hogy a házi őrizetben lévő Szú Kji szombaton tölti be 65. életévét.

Obama helyi idő szerint pénteken Washingtonban kiadott közleményében az összes mianmari politikai fogoly azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátását is követelte, valamint szorgalmazta, hogy az ázsiai országban kezdjenek párbeszédet a nemzeti megbékélésről. Az ellenzéki vezető és a többi politikai fogoly szabadon engedését követelte a juntától Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is a világszervezet New York-i székházában tartott sajtóértekezletén.

Aung Szan Szú Kji az elmúlt 21 évből 15-öt börtönben vagy házi őrizetben töltött, mert a demokráciáért küzd a katonai kormányzat által irányított országban. Szú Kji pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) 1990-ben megnyerte a parlamenti választásokat, a junta azonban meggátolta hatalomra jutását.

Az Egyesült Államok szankciókat tart érvényben Mianmar ellen az emberi jogok megsértése miatt. Az Obama-kormányzat tavaly szeptemberben úgy döntött, azzal igyekszik elősegíteni a demokratikus reformokat, hogy megpróbál közeledni a juntához. Kurt M. Campbell, az amerikai külügyminisztérium kelet-ázsiai és csendes-óceáni ügyekkel foglalkozó államtitkár-helyettese májusi mianmari látogatása után azonban kifogásolta, hogy Rangun egyetlen olyan ügyben sem lépett előre, amely útját állja a kétoldalú kapcsolatok javulásának.

Thaiföldön élő mianmariak tüntetése 2009-ben a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjíért. Írni lehet, de büntetni is
An activist holds a poster of Myanmar's opposition leader Aung San Suu Kyi during a protest outside the Myanmar embassy in Bangkok in this September 27, 2007 file photo. A court in army-ruled Myanmar on August 11, 2009 found Suu Kyi guilty of violating an internal security law, a ruling certain to anger the West and further isolate the regime. The court sentenced her to three years in prison but that was immediately reduced to 18 months on the orders of the military government, which said she could serve the time in her Yangon home. Picture taken September 27, 2007. REUTERS/Chaiwat Subprasom/Files (THAILAND POLITICS CONFLICT IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.