Sztálin, a hős

A moszkvai városháza Sztálin-óriásplakátokkal díszíti fel a fővárost a második világháborúban aratott győzelem 65. évfordulójára. A döntés azonnal heves vitákat váltott ki, de visszavonására eddig nem került sor, mert a háborús veteránok közül sokan támogatják az elképzelést.

Jurij Luzskov polgármester ezért egyelőre ellenáll a főleg emberi jogi szervezetek, legutóbb pedig az Orosz Föderáció Társadalmi Kamarája részéről elhangzó tiltakozásnak. Szerinte „mindössze a média rendezett képtelen bacchanáliát az ügy fölött”, ami felesleges és ráadásul indokolatlan érzelmi reakciókat váltott ki. Az óriásplakátok ugyanis nem Sztálinnak, hanem a győzelemnek állítanak emléket, s Sztálin csak annyiban és olyan korhű formában jelenik meg azokon, ami nélkülözhetetlen a történelmi hitelesség miatt. Ráadásul – állítja Luzskov – túlzás az egész Moszkvát beborító óriásplakátokról beszélni. A még február 17-én elfogadott döntés értelmében Sztálin-arcmások mindössze tíz helyen jelennek meg, így a Memorial Parkban  vagy a Bolsoj Színház előtti téren. A többi plakáton más háborús jelenetek lesznek.

A szovjet érát követően Sztálin neve vagy arcmása nyilvános vagy hivatalos helyen sehol sem volt látható. Először tavaly jelent meg, mégpedig a főváros Kurszkaja nevű metróállomásán. Az állomás újjáépítésekor a falon ugyanis ismét olvashatóvá vált az egykori szovjet himnuszból egy idézet: „Sztálin a népet szolgálni oktatott minket, munkához, hithez adott erőt.” Az idézetet 1961-ben eltávolították.

A 30-as és az 50-es évek között szovjet állampolgárok millióit gyilkolták meg vagy börtönözték be koholt vádak alapján, megteremtve és intézményesítve a szörnyűséget, amit ma Gulág munkatáborok néven ismerünk. Mai hivatalos adatok szerint legalább 52 millió ember került Sztálin parancsára a Gulágra, és legalább hatmilliót telepítettek ki minden bírói végzés nélkül. A halálesetek pontos száma máig tisztázatlan.

 

Forrás: globusz.net

Oroszországban nem múló jelenség a Sztálin-nosztalgia
A Russian communist supporter holds a portrait of Soviet dictator Josef Stalin during a protest in central Moscow February 23, 2010. Communists gathered to protest against the government's policy on Defender of the Fatherland Day, originally known as Red Army Day, to honour the soldiers of Russia's military. REUTERS/Alexander Natruskin (RUSSIA - Tags: POLITICS CIVIL UNREST MILITARY ANNIVERSARY IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.