Sztrájkba léptek a kijevi egyetemisták

Helyszíni jrlerntések szerint a diákok a városközpontban lévő Függetlenség terén csatlakoztak a múlt csütörtök óta demonstráló EU-pártiakhoz. Onnan kora délután elindultak az elnöki hivatal felé, hogy követeljék Janukovicstól, hallgassa meg őket, mert – mint hangoztatják – az ifjúságban van az ország jövője.

Az egyetemisták leszögezték, hogy maguktól szerveződtek, nem politikai erők és nem is az oktatási intézményük vezetésének ösztönzésére. Felszólították Janukovics elnököt, hogy "késlekedés nélkül" fogadja képviselőiket. Petícióban követelik az államfőtől, hogy teljesítse az EU-társulás követelményeit, és jelentse be, hogy november 29-én kész aláírni a megállapodást Vilniusban. Követelik továbbá, hogy szavatolják a békés EU-párti megmozdulások biztonságát országszerte, ne tiltsák be a bíróságok a demonstrációkat, és a tüntetéseken való részvételért senkit ne büntessenek retorziókkal.

Az oktatási intézmények között akadt olyan, amelynek vezetői már most kilátásba helyezték, hogy kizárják azokat a diákjaikat, akik nem jelennek meg a tanórákon.

Előző éjjel egyesült a Függetlenség és az Európai téren tüntető két tábor. Az ellenzéki pártzászlók alatt tüntetők beleegyeztek abba, hogy a demonstráció ezentúl pártsemleges lesz. Szerdán nyilvánosságra hozott becslések szerint kedden a demonstrálók létszáma elérte a 30 ezret. Közben Nyugat-Ukrajnából, Lvivből és Luck városából is érkeztek diákok, hogy csatlakozzanak a fővárosi EU-párti megmozduláshoz.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.