KGB-ügynök volt José Antonio Samaranch, a nemzetközi Olimpiai Bizottság volt elnöke – szellőztette meg könyvében a szovjet titkosszolgálat egyik volt alezredese. Vladimir Popov szerint az 1977 és 1980 között spanyol nagykövetként Moszkvában ténykedő Samaranch-ot – aki akkor már az NOB egyik alelnöke is volt – azután sikerült beszervezni, hogy lekapcsolták, amint műtárgyakat akart kicsempészni az országból.

Megzsarolták: vagy súg a KGB-nek, vagy vállalja a nemzetközi botrányt. Bár nagykövetként elvben nemzetközi jogi védelmet is élvezhetett, Samaranch mégis az előbbit választotta. Ez némiképp meglepő, tudván, hogy a Franco-diktatúra egyik karrierdiplomatájáról van szó, akinek korábbi sportminiszteri mandátumát fasiszta karlendítések szegélyezték.

És a KGB – írja Popov – bőkezűen honorálta is a pálfordulást, biztosítva, hogy az 1980-as főtitkárválasztáson a szovjet blokk minden országa rá adja voksát. Samaranchnak nem is volt nehéz begyűjtenie azt a 44 szavazatot, amellyel az első helyen végzett – a másodikként befutó svájci Mark Holdernek 21 vokssal kellett megelégednie.

NOB-elnöki tisztségéért Samaranch állítólag hosszú éveken át írt jelentéseket a KGB-nek, mielőtt végül 2001-ben a belga Jacques Roggénak adta volná át helyét. (A volt elnök ügynöki karrierjét egyébként az a Vitalij Szmirnov egyengette, ő háromszor is – 1978-1982, 1990-1994 és 2001-2005 között - volt a szervezet elnökhelyettese.)

Hatalmánál fogva Samaranchnak messzire elérhetett a keze – van, aki azt gyanítja, hogy például a 25-30 évvel ezelőtt még kevésbé akkurátus, pozitív doppingtesztek eltüntetésében.  A hatvan ország, köztük az USA bojkottjával éppen Moszkvában rendezett 1980-as olimpián 9292 doppingtesztet végeztek. Mindegyik negatív eredménnyel zárult. De az ő kitartó befolyásának tulajdonítják azt is, hogy tavalyelőtt Szocsi kapta a 2014-es téli olimpiát.

A két  sakknagymesterrel, Viktor Korcsnojjal és Borisz Gulkóval társszerzőként írt könyvben Popov azt állítja, a KGB egy egész besúgóhálózatot épített ki az NOB-ben, az így szerzett információkat pedig disszidáló szovjet olimpikonok ellen használta fel. Félve attól, hogy kiadja csapattársát, az akkori világbajnok Anatolij Karpovot – aki Raúl fedőnéven jelentett a KGB-nek –, az egyik akcióban állítólag éppen Korcsnojt gyilkolták volna meg, miután a sakknagymester egy 1976-os amszterdami torna után menedékjogot kért.

Ha a leírtaknak csak egy töredéke igaz, Popov könyve – A KGB sakkjátszmái – inkább egy titkos társaság, semmint egy nemzetközi hatóság hétköznapjaira vet némi fényt. Ami azt illeti, nem is elsőként. Az NOB legfelsőbb köreit fenyegető botrányhullámot Jüan Vej-min (Yuan Weimin), Kína volt sportminisztere indította el a maga könyvével, azt állítva, Rogge is csak annak fejében foglalhatta el főtitkári bársonyszékét, hogy megígérte, támogatja Peking 2008-as rendezési ambícióit – Kína csak ezután bólintott rá a belga jelöltre.

Maga Samaranch – akit Rogge az NOB örökös tiszteletbeli elnökévé nevezett ki – nem nyilatkozik az ügyről. A szervezet szóvivője, Mark Adams puszta spekulációnak ítélte a két könyvben szereplő felvetéseket.