Szóba sem állnak a győztesekkel

A kormánypárti ANO szerepelt a legjobban a csehországi helyhatósági választásokon, a részleges szenátusi voksolások első fordulójából pedig a szocdemek (CSSD) jelöltjei közül kerültek a legtöbben a jövő heti végső megméretésbe.
A jelenlegi ellenzéki politikai tömörülések – elsősorban a Polgári Demokrata Párt (ODS) jelöltjei ismét gyengén szerepeltek. Többek között az egyik végváruknak tartott Plzenben is. A helyi képviselő-jelöltekre a választásra jogosultak 46, a szenátori listára pedig 38,6 százaléka adta le a szavazatát.

A Babis vezette politikai tömörülés Prágában, Ostraván és Brnóban is győzött. Eddig a fővárosi önkormányzatban a konzervatív TOP 09 képviselői voltak többségben, a másik két cseh nagyváros pedig a szocdemek bástyája volt, miként több más megyei jogú település (Ústí nad Labem, Decín) is, amelyekben a baloldaliak ugyancsak elveszítették a többségi pozícióikat. Prágában az ANO 22 százalékot, a TOP 09 kettővel kevesebbet szerzett.

Karel Schwarzenberg, az utóbbi párt elnöke szombat éjjel közölte, hogy még csak szóba sem állnak a győztesek képviselőivel, mire Babis azt válaszolta, hogy meg sem fordult a fejükben ilyen koalíció, ők minden bizonnyal a szocdemekkel, valamint a zöldek és két kisebb párt alkotta hármas koalícióval (Trojkoalice) szeretnének politikai szövetségre lépni. Máshol is elsősorban a kormánypártiakkal, amire számos helyen reális esélyünk van, mert jól szerepeltek a Kereszténydemokrata Néppárt (KDU-CSL) jelöltjei is. További partnerként pedig a különböző regionális szervezetek jöhetnek szóba -- nyilatkozta a pártelnök.

A részleges szenátusi választásokon egyetlen jelölt sem szerzett ötven százaléknál több szavazatot, ezért a két legjobban szereplő induló a jövő hét végén sorra kerülő második fordulóban dönti el a végeredményt, amikor a győzelemhez már egyszerű többség is elegendő. A nyolcvanegy tagú prágai felsőházban huszonhét szenátor megbizatási ideje jár le, közülük huszonhárom a CSSD képviselője. A mostani voksoláson tizenkilenc jelöltjük végzett az első, illetve a második helyen, s ha tizennyolcan nyernek, akkor a szocdemek megőrzik többségüjet a szenátusban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.