Szlovénia meggondolta magát menekültügyben

Szlovénia már nem ellenzi a menekültek elosztását szabályozó kötelező kvóta bevezetését az Európai Unióban, és hajlandó 2000 migránst befogadni - jelentette ki Karl Erjavec szlovén külügyminiszter pénteken újságíróknak.
A miniszter elmondta: Szlovénia támogatja az Európai Bizottságnak a menekültek tagállamok közötti elosztását szabályozó javaslatát, és nagyon sajnálja, hogy egyes európai országok erre nem hajlandók.

Utalt arra, hogy Magyarországot és Görögországot humanitárius válság fenyegeti, ami pedig szolidaritásra kötelezi a többi tagállamot.
"Közös európai megoldást kell találni a menekülthelyzet kezelésére" - hangsúlyozta.

Az Európai Bizottság - pénteki brüsszeli bejelentés szerint - jövő szerdán olyan javaslattal akar előállni, amelynek értelmében az EU-tagországoknak 160 ezer menekült befogadását kellene átvállalniuk a három legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagállamtól, Olaszországtól, Görögországtól és Magyarországtól.

Szlovéniának közel kétmillió lakosa van, és az országban viszonylag magas az egy főre jutó éves bruttó hazai termék. A munkanélküliség azonban 12,5 százalékon áll, ami miatt Szlovénia korábban ellenezte a kötelező kvóta bevezetését.

A védelmi minisztérium illetékese a közszolgálati televíziónak csütörtök este azt mondta, hogy Szlovénia 5000 menekült befogadására alkalmas kapacitással rendelkezik.

A migránsokat tíz településen helyeznék el az ország középső részén - tette hozzá.

Miro Cerar miniszterelnök tavasszal még a menekültek önkéntes alapon történő befogadását támogatta, és 30 menekült átvállalását jelezte abból a 40 ezer emberből, akiknek az átköltöztetését májusban indítványozta a brüsszeli bizottság Olaszországból és Görögországból.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.