Szlovénia a határ lezárásán gondolkodik

Ha Horvátország továbbra is ellenőrizetlenül a szlovén határra szállítja a migránsokat, Ljubljana nem várja meg, hogy Németország és Ausztria lezárja határait előttük, hanem teljesen lezárja horvátországi határszakaszát - mondta Borut Pahor szlovén államfő újságíróknak a hétvégén.
Kijelentette: a szlovén kormány nem engedheti meg, hogy miután más országok lezárják határaikat, azok, amelyek fogadják a migránsokat, zsákutcába kerüljenek, és több ezren feltorlódjanak náluk, akikről a továbbiakban nem tudnának megfelelően gondoskodni. Az államfő azután nyilatkozott a sajtónak, hogy látogatást tett néhány szlovéniai befogadóállomáson.

A szlovén kormány az elmúlt néhány napban elégedetlenségének adott hangot, amiért Horvátország egyeztetés nélkül Szlovénia felé irányítja a migránsokat, akik nagy része a zöldhatáron keresztül lép be az országba.

Ugyanakkor Zoran Milanovic horvát miniszterelnök azt mondta: Zágráb továbbra is azt teszi, amit eddig. Szlovéniának azt üzente, tegye ugyanazt, és szállítsa a migránsokat az osztrák határra.

Valamivel több, mint egy hét alatt Szlovéniában 62 235 illegális bevándorlót regisztráltak, Ausztria felé pedig ugyanezen idő alatt 37 ezer távozott.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.