'Szlovákok, magyarok hagyjátok abba!'

Egyre nyugtalanítóbbnak tartja a szlovák-magyar politikai kapcsolatokat Lubos Palata cseh újságíró, aki saját országának polgárai, valamint a lengyelek és más közép-európai népek nevében kéri a viszálykodó feleket, hogy térjenek észhez, amíg nem késő.

A prágai publicista a legrégibb cseh napilap - az 1893-óta kisebb megszakításokkal megjelenő - Lidové noviny, valamint a pozsonyi Sme portálján megjelent elemzésében leszögezi: önmagában nincs baj a szlovák hazafisági törvénnyel, elvben nincs olyan ok, amely miatt ne helyezhetnék el minden tanteremben a nemzeti zászlót, a címert, az alkotmány bevezető részét, s ne énekelhetnék el a himnuszt, habár a hétfő a lehető legrosszabb időpont, mert a szabad hétvége után ilyenkor a legálmosabbak és legmorcosabbak a diákok - vélekedik, majd így folytatja: "A hazafisági jogszabály és a nemrég elfogadott nyelvtörvény legnagyobb baja az alkotók szándékában rejlik. Mindkét jogi norma alig titkolt célja ugyanis az, hogy még jobban feldühítsék a magyarokat. Akik amúgy is nehezen viselik el azt a tényt, hogy az államhatárok nem esnek egybe a nemzeti határokkal, ráadásul Szlovákia létét sem könnyen fogadják el. Ficóék abban bíznak, hogy lépéseiknek nem lesznek következményei, legalábbis ezt hiszik" - állapítja meg a cseh publicista.

Palata szerint a hatalomra készülő Orbán Viktor tűrőképessége Szlovákiával szemben jóval kisebb lesz, mint az eddigi szocialista kormányfőké volt, a napról napra erősödő Jobbik pedig nem rettenne vissza az alig létező határt átlépésétől sem.

Ezután az elmúlt hónapok történései alapján arra a megállapításra jut, hogy Robert Fico és Orbán Viktor egyformán populista. A nacionalista Ján Slota és a fasiszta Vona Gábor politikusként ugyancsak hasonlít egymásra. "A szlovák és a magyar nacionalisták egymás elleni nyilatkozataikkal és más megnyilvánulásaikkal újabb szavazókat akarnak maguk számára megnyerni. Nem törődnek hazájuk érdekeivel, mert minél több voks és a hatalom megszerzése a céljuk. Illúzió azt hinni, hogy a magyarországi és a szlovákiai választások után csillapodnak a kedélyek. A populizmus és a nacionalizmus ugyanis olyan kábítószer, amely egykönnyen politikai függőséget is okoz. Éppen Robert Fico és Orbán Viktor a klasszikus példa erre" - írja Lubos Palata, aki politikai elemzését így fejezi be:

"A hazafisági, valamint a nyelvtörvény és mindaz, ami az utóbbi években Szlovákiában megtörtént rossz és nyugtalanító. A magyarokból azokat az indulatokat válthatja ki, amelyek kilenc évtizede szunnyadoznak bennük. A szlovákiai magyarokban pedig a másodrangú polgárok érzetét erősítik. Ha valamelyik itteni magyar ajkú diák azon morfondírozik, hogy az ő fővárosa vajon Pozsony, avagy Budapest-e, majd pedih rátekint az alkotmány bevezetőjére, akkor azt olvassa, hogy >Mi, a szlovák nemzet<. Ebben a vad nacionalista játékban alig másfél méteres gyerkőc provokálja a nála is egy fejjel alacsonyabb társát, akinek viszont a kétméteres bátyja segítségre készen áll a kerítés mögött. Mindannyian tudják, hogy ha minden a legrosszabbra fordul, akkor itt van az uniós anyácska és a NATO-apa. Amit látunk és tapasztalunk, az már nem játék. Ezért mi, csehek, lengyelek és más, ugyancsak Közép-Európában élő nemzetek arra kérünk benneteket, hogy hagyjátok abba, amig nem késő. Talán azzal kellene kezdeni a megbékülést, hogy a szlovák alkotmány bevezető mondatát meg kellene változtatni. Legyen az a kezdő sora, hogy 'Mi, a Szlovák Köztársaság polgárai' " - javasolja a szerző.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.