'Viktor, lécci később...'

A V4-es országok közül utolsóként, de Szlovákia is leváltotta a baloldali kormányt. Ez a legjobb, ami történhetett velünk - vélekedik az Új Szó hétfői száma. Csáky hibája, hogy nem vágott az asztalra, Bugár akár rózsacsokrot is küldhetne Orbánnak.

- Robert Fico pártja győzelmet szenvedett, az SNS parlamentbe jutása 900 szavazaton múlott, Vladimír Meciar pedig 20 év politikai garázdálkodás után eltűnt a palettáról. Szlovákia kormányt váltott - és ez a legjobb, ami történhetett velünk - mutat rá Molnár Norbert, a pozsonyi lap főszerkesztője. Szerinte a szombati választás bebizonyította: az embereknek elegük lett a konfrontatív hangnemből, az alibi-politizálásból, a hatalmaskodásból. De legfőképpen azt bizonyította, hogy nem lehet ebben az országban 2010-ben magyarkártyával választást nyerni. A szlovákok nagy része már nem vevő a magyarellenességre. De bebizonyította azt is, hogy a szlovákiai magyarok közt sem lehet magyarkártyával nyerni.

"A Magyar Koalíció Pártjának kibukása a parlamentből szinte törvényszerű volt. Az a gyalázatos és primitív kampány, amivel választókat akart szerezni, végül választóriasztó lett. Szerencsére kiderült: nem lehet megtéveszteni, kirekeszteni, árulózni. Vagyis lehet, de annak bukta a vége. Ez a legnagyobb tanulsága ennek a választásnak az MKP számára. Kegyetlen pofont kapott az MKP, bár néha a vereségek és a pofonok jót tesznek. Az a minimum, hogy a vezetés távozik, és megújul a párt" - állapítja meg a szerző. Úgy véli "vannak olyan politikusok az MKP-ban, akik képesek a leköszönő vezetés avítt, 19. századi retorikáját, elhibázott lépéseit és taktikáját 21. századivá alakítani. Ugyanis a párt több mint százezer szavazatot kapott, és felelősek azokért az emberekért, akik bíztak benne. De azoknak is inkább víziót kellene kínálni, nem fél téglákat. A probléma ugyanis ott lehet, hogy az MKP már akkor radikalizálódni kezdett, amikor néhányan otthagyták a pártot, egy ilyen választási sikertelenség pedig csak tovább erősítheti ezeket a tendenciákat."

"A Híd több mint nyolc százaléka rendkívül jól hangzik. Bugár Béla arca maga négy százalék, a többiek együtt ugyanennyit hoztak. Ám, még mielőtt elájulnának maguktól narancssárgáék, ne feledjék, rengeteg szavazatot kaptak olyanoktól, akik csak azért szavaztak a Hídra, mert féltek attól, hogy nem lehet kormányt váltani nélküle, s ha már az SaS, az SDKÚ és az MKP tutira bent van, megtámogatták a bizonytalansági tényezőt. De az is tény, ahhoz, hogy valakitől voksot kapjon egy párt, legalább valamennyire szimpatikusnak kell lennie" - véli Molnár.

"Bugáréknak négy évük van arra, hogy ezt a szimpátiapotenciált valóságos, tudatos szavazattá változtassák, hogy ne jussanak az ANO (a választási sikere után szétesett párt) sorsára. Bár ettől dörzsöltebbnek és népszerűbbnek tűnnek. Az együttműködés pedig megnyerőbb vonalvezető, mint az üres melldöngetés. S ez reményt adhat a szlovákiai magyaroknak is" - húzza alá a szerző.

Gyenge fuvallat

Az Új Szó másik írása szerint az MKP hibái, tunyasága, alibizmusa, amatőrsége ellenére is hiányozni fog a parlamentből. Az okokat elsősorban a pártnak kell elemeznie. "Az egyedüli magyar pártnak le kell vonnia a következtetést abból is, hogy egyebek mellett a jól kiaknázható, hitelesen tematizálható szlovák nacionalista légkör sem segített. Az orbáni hozzáálláshoz hasonlóan. Az MKP fideszes hátszele - vitathatatlan (?) jószándéka ellenére is - gyenge fuvallatnak bizonyult, akárcsak erdélyi földijeink MPP-jének esetében is. Ott az RMDSZ maradt a király a romániai választásokat követően. Nálunk meg a Fidesz által ignorált Bugár a királycsináló" - írja Sidó Árpád, a szerző.

"Mert Martonyi még kijelölt miniszterként hiába állította, a határon túliak legitim képviseletének ügyeihez a magyar kormány odateszi magát, de Csáky kérését a kettős állampolgársági törvény megtárgyalásának későbbre halasztásáról semmibe vették Pesten. Itt meg ezen a jelképes kérdésen ízléstelenkedtek baltól jobbig a többségiek. A téma kapcsán katonai konfliktust vizionáló Slotát ráadásul ez meg is dobhatta pár ezer szavazattal, hogy aztán horzsolásokkal átbukdácsoljon a mandátumküszöbön" - mutat rá Sidó.

"Okkal vetődhet fel a kérdés: aki a közösséghez való hűséget tűzi pártja zászlajára, azt miért nem tette hitelesen, mondjuk az asztalra csapva, mondván: Viktor, lécci, később tömd be a jobbikos mumusaid száját a kettőssel, most jól jönne egy anyaországi gesztus. Tudod, mintha hallgatnál a felvidékiek kérésére. Csáky hangja jobb esetben nem hallatszott el a Tisztelt Ház lakóihoz. Ezen is múlhatott a képviselői szék elvesztése" - vélekedik az újság. Szerinte Csákyék testületi lemondása logikus lépés, felelősségteljes. A "hogyan tovább" átgondolásának kizárólag hasonló hozzáállással lehet értelme. Ami akár lehetőséget is teremthet az MKP-nak. Esélyt, hogy megannyi "kényelmes" esztendő után újradefiniálja magát.

"A Fidesz meg az államcsődözéses brüsszeli monetáris fricska után most Pozsonyból kaphatott értesítőt: a határon túliakkal kapcsolatos politizálása tatarozásra szorul" - zárja írását Sidó Árpád.

Pragmatikus kisebbség

Az MKP-nak és Orbán Viktornak is küldhetne egy-egy rózsacsokrot Bugár Béla, ha valakinek köszönetet akar mondani a Híd választási sikeréért - vélekedett hétfőn a Sme című szlovák liberális napilap az MKP és a Híd választási eredményével kapcsolatban. Az újság szerint senki sem járult hozzá olyan nagymértékben a Híd sikeréhez, mint Csáky alsóbbrendűségi érzése Bugárral szemben", amely meghatározta a cselekedeteit a tavalyi pártszakadás után. Az MKP Híd-ellenes kampánya visszafele sült el, s nem úgy, ahogy azt megtervezték. Az MKP megpróbálta a Hidat befeketíteni, ez nem tetszett a szlovákiai magyar választók egy részének, s így "csakazértis" a Hídra szavaztak, míg egy másik részük inkább otthon maradt.

"Az MKP eredménye megmutatta, milyen rosszul ismeri a párt saját választóit. Többségüknek már elege van abból az arroganciából, amellyel az MKP elvárja, hogy csak azért rá fognak szavazni, mert magyarok, s hogy a párt akarja megmondani, ki a magyar és ki nem magyar" - jegyzi meg a szerző, Peter Morvay. Úgy véli a kisebbség pragmatikusan viselkedik, s nem akar támogatni olyan pártot, amely saját hibái miatt nem kerül be a jobboldali kormányba. Bár sok magyart nyilván vonz a kettős állampolgárság, de nem akarják azt a szlovákokkal való kapcsolatok romlása árán. A szlovákiai magyar kisebbség "nyugalomban akar élni, s nem akar olyan pártot, amely ezt nem érti" - húzza alá Morvay.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.