Szlovákiai magyarok is a Gorilla markában?

A belügyminiszter bejelentette: a rendőrség nagy erőkkel nyomoz a korábban szőnyeg alá söpört dosszié valóságtartalmának mielőbbi felderítése érdekében.

Szlovákiai magyar közszereplők neve is napvilágra került a Gorilla-dossziéban, amely az előrehozott választásokra készülő északi szomszédunknál egyre nagyobb belpolitikai hullámokat kavar. A karácsony előtt az internetre feltöltött anyag szerint – amely állítólag a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) Gorilla fedőnevű, titkos lehallgatásainak jegyzőkönyvét tartalmazza – a Magyar Koalíció Pártjának volt gazdasági vezetői is jelentős csúszópénzeket kaptak a Penta befektető csoporttól. Ez utóbbinak a dokumentum szerint 2005-től milliós összegek fejében döntő befolyása volt Mikulás Dzurinda kormányának privatizációs döntéseire, később pedig a Robert Fico vezette kabinet állami megrendeléseinek odaítélésére, illetve a gazdasági tárca vezetőjének megválasztására. A Penta szóvivője szerint féligazságokat és hazugságokat tartalmaz az állítólagos dokumentum, amelynek célja több politikus és párt lejáratása a március 10-ére kiírt válaszások előtt.

Berényi József, az MKP jelenlegi elnöke érdeklődésünkre hangsúlyozta: - A Gorilla-aktákban megnevezett szlovákiai magyar személyek 2009-ben elhagyták a Magyar Koalíció Pártját, és megalapították a Most-Híd vegyespártot. A megújult MKP megtisztulva, minden befolyástól mentesen tudja vállalni a szlovákiai magyarok és Dél-Szlovákia képviseletét, ellentétben azokkal a személyekkel, akiket a Gorilla ma is a markában tart – hangsúlyozta. Lapunk megkeresésére Bugár Béla – aki 2007-ig az MKP elnöke volt – elismerte, hogy az akkori pártvezetésnek nem volt mindig megfelelő áttekintése az érintett gazdasági vezetők tevékenységéről. - A hírbe hozott személyek azonban nem szerepelnek a Híd jelenlegi jelöltjei között – tette hozzá a párt elnöke.

Daniel Lipsic szlovák belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy a rendőrség nagy erőkkel nyomoz az elmúlt években - elődei révén - szőnyeg alá söpört Gorilla-dosszié valóságtartalmának mielőbbi felderítése érdekében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.