Szlovákiában nem büntetik a fasiszta köszöntést

Megszüntette a büntetőeljárást a pozsonyi járási ügyészség Marián Kotleba, a betiltott szélsőjobboldali Slovenská Pospolitost (Szlovák Testvériség) párt vezetője ellen, amelyet azért indítottak, mert március 14-én egy pozsonyi tüntetésen a fasiszta Hlinka Gárda Na stráz! (Őrségbe!) köszöntéssel zárta beszédét.

Miután ez az egykori fasiszta köszöntés elhangzott, a hatóságok feloszlatták a tüntetést. A rendőrség Marián Kotlebát kiemelte a tömegből, és elvezette a helyszínről, majd később büntetőeljárást indítottak ellene tiltott ideológia népszerűsítése miatt. A korábban egyébként engedélyezett nagygyűlés résztvevői a Szlovák Állam (a fasiszta bábállam) kikiáltásának 70. évfordulójára kívántak emlékezni. A neonácik tervezett menete a köztársasági elnöki palotától kiindulva a belvároson át Jozef Tiso bábelnök sírjáig vezetett volna.

"Maga a köszöntés nem minősül a fasizmus népszerűsítésének" - nyilatkozta René Vanek ügyészségi szóvivő a Pravda című független napilapnak. A rendőrség az ügyészség döntését nem kívánta kommentálni. A hatóság szerint a betiltott Szlovák Testvériség párt elnöke megvalósította a fasizmus népszerűsítését.

Az Emberek a Rasszizmus Ellen polgári társulás képviselői sajnálatosnak tartják az ügyészség állásfoglalását. "A büntetőeljárást bohózatnak tartjuk. A rendőrség ugyanis nagyon jól ismeri az ő veszélyes tevékenységét" - állítja Juraj Kiss, a társulás képviselője.

A Pravda úgy véli, hogy Kotleba tudatosan provokálta a hatóságokat. A nagygyűlés szervezőit ugyanis előre figyelmeztették: ha elhangzik az Őrségbe! köszöntés, feloszlatják a rendezvényt.

Egy közelmúltban nyilvánosságra hozott felmérés szerint az egykori fasiszta államnak továbbra is számos híve van a mai Szlovákiában. A megkérdezett állampolgárok egyharmada kedvező színben látja Tiso államát, egyharmadának nincs egyértelmű véleménye, míg egyharmad negatívan viszonyul hozzá. A II. világháború idején létező szlovák fasiszta államot egyértelműen csak a megkérdezettek hét százaléka utasította el.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.