Szlovákiában tiltják a Kárpát-medence kifejezés használatát

Megtagadta egy polgári társulás bejegyzését a szlovák belügyminisztérium arra hivatkozva, hogy annak alapszabályában a Kárpát-medence földrajzi név szerepel, s ez a jelölés - az indoklás szerint - "a Szlovák Köztársaság területi egysége szempontjából elfogadhatatlan" - jelentette szerdán a pozsonyi Új Szó.

Újabb botrányos szlovákiai esetről számol be az Új Szó szerdai száma. Az egyetlen szlovákiai magyar napilap értesülései szerint a pozsonyi belügyminisztérium nem jegyezte be a nemrég alakult új, hagyományőrző civil szerveződést,  mert az alapszabály-tervezetben többek között az is szerepelt, hogy céljuk „a Kárpát-medencében élő nemzetek szellemi, kulturális és tárgyi értékeinek  megőrzése is“. A szlovák tárca az elutasítást indokaként azt hozta fel, hogy „a Kárpát-medence megnevezés veszélyezteti Szlovákia területi egységét“, ezért javasolják a tevékenység meghatározásának módosítását. Figyelmeztették a bejegyzést kérőket arra is, hogy „Szlovákiában csak egy nemzet él, éspedig a szlovák, ezért is elfogadhatatlannak tartják a tervezetet.

Hégli Dusán pozsonyi koreográfus megdöbbenve értesült az elutasításról: „A Kárpát-medence megnevezést használják a szlovák etnográfusok és más szakértők is, hiszen a szlovák népzene és néptánc is ide tartozik. Másként ennek a térségnek a népművészetét nem lehet meghatározni, miként megkülönböztetni sem északon a lengyelekétől, keleten az ukránokétól, rovábbá a sajátos  balkáni és a nyugat-európai jegyektől – nyilatkozta a lapnak.

Néhány nappal ezelőtt Dusan Caplovic szlovák kormányalelnök a pozsonyi közszolgálati tévében a magyar politikusok ugyanúgy használják ezt a kifejezést, mint egykor a nácik a „Lebensraum“ (élettér) szót – emlékeztetnek a lap munkatársai.  Megkeresésésünkre Öllős László kizárta, hogy a szlovák kormányalelnök feltevésének bármilyen reális alapja lenne. - Sokkal inkább arról van szó, hogy a jelenlegi kormánykoalíció ideológusai újabb és újabb fantazmagóriákkal állnak elő. Igy igyekeznek fenntartani és megindokolni az állítólagos magyarveszélyről papoló riogatásukat, amellyel egyúttal azt is mentegetik, hogy a Szlovák Nemzeti Párt miért tagja a jelenlegi pozsonyi kormánykoalíciónak – nyilatkozta a neves politológus, nyitrai és révkomáromi egyetemi tanár.

Értesüléseink szerint a civil szerveződés alapítói egyelőre nem változtatják meg az alapszabály-tervezetüket, hanem a bírósgától kérnek jogorvoslatot.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.