Szlovákia megsérti a magyarok magánéletét?

A Híd-Most ismét a strasbourgi emberjogi bíróságtól kér jogorvoslatot a szlovák állampolgársági törvény miatt, egyúttal pedig újra törvénymódosítást indítványoz a pozsonyi parlamentben – jelentette be Gál Gábor.
A Bugár Béla vezette párt szakpolitikusa kifejtette, ezekről a lépésekről azután határoztak, hogy a kassai székhelyű szlovákiai alkotmánybíróság nem döntött a beadványukról, mert sem a még mindig hatályos jogszabály megsemmisítése, sem pedig az elutasítása nem kapott a taláros testület tagjaitól kellő számú szavazatot.

– Strasbourgban már kétszer elutasították az állampolgárságuktól megfosztott két szlovákiai magyar személy jogi képviselőinek beadványát, ezért most új szempontok alapján fordulunk ismét ugyanoda. Értelmezésünk szerint ugyanis a szlovák törvény nem szavatolja kellőképpen polgárainknak a magán-, illetve a családi élethez, valamint a bírósági védelemhez való jogát, holott ezeket az emberi jogokat rögzítő európai egyezmény rögzíti – érvelt Gál. A pozsonyi parlamentben pedig a Híd kezdeményezi a 2010-ben, gyorsított eljárásban elfogadott állampolgársági törvény eltörlését és a korábban érvényes jogi helyzet visszaállítását. Gál rámutatott arra is, hogy a négy évvel ezelőtt a magyarországi könnyített honosításra kívántak sebtében reagálni, ám leginkább azokat sújtották, akik cseh, osztrák vagy német állampolgárságot szereztek – tette hozzá.

Szlovákia négy és fél éve hatályos jogszabálya miatt eddig már 886 személy veszítette el szlovák állampolgárságát, köztük több mint 50 felvidéki magyar. Robert Kalinák, a pozsonyi belügyi tárca vezetője néhány héttel ezelőtt bejelentette, hogy törvénymódosításra készülnek. A tervezetet már megküldték a külügyminisztériumnak, amely külföldi szakértőkkel is egyeztet, s az anyag ezután kerül a kormány, majd pedig a parlament elé. Megbízható értesüléseink szerint annyiban enyhítenének a törvény jelenlegi szigorán, hogy kettős állampolgár az a szlovákiai lakos lehet, akinek külföldön bejelentett állandó lakhelye van, és ott életvitelszerűen él. Ez a módosítás érdemben nem változtatna a felvidéki magyarok nagy többségének a helyzetén, akik továbbra is a szülőföldjükön szeretnének maradni, kettős állampolgárként.

A szlovák állampolgársági törvényt gyorsított eljárásban 2010 májusában, mindössze huszonnégy órával azután hagyták jóvá, hogy Magyarországon az Országgyűlés elfogadta a könnyített honosításról rendelkező jogszabályt. A pozsonyi jogi norma szerint aki más ország állampolgárságát kéri és megkapja – nagyon kevés kivételtől eltekintve – elveszíti a szlovákot. Több módosító javaslatot a pozsonyi parlament Smer-SD párti többsége azóta elutasított. Ezért fordultak a Híd párt parlamenti képviselői több szlovák társukkal együtt az alkotmánybírósághoz, amely végül nem döntött.

Tavaly a szlovák állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok nevében a lévai Dolník Erzsébet és Fehér István révkomáromi pedagógus a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordult jogorvoslatért, ám a testület elutasította a kérelmüket, azzal az indoklással, hogy a panaszosok szabad akaratukból vették fel a magyar állampolgárságot, holott tudták: a hatályos szlovák jogszabály alapján elveszítik az eddigit. Azt azonban nem vizsgálták, vajon a hatályos törvény összhangban van-e a szlovák Alkotmánnyal. Ezután az Európai Parlament Petíciós Bizottságához fordultak, amely azonban nem hozott döntést. Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártjának európai parlamenti képviselője kezdeményezni kívánja, hogy az ügyet ismét vegyék elő.

Becsléseink alapján hozzávetőleg kétezer szlovákiai magyar kérte és kapta meg az anyaország állampolgárságot. Közülük ezt a tényt idáig kilencen jelentették be. Őket a szlovák hatóságok zaklatják. Bekérették az útlevelüket és személyi igazolványukat, törölték őket a lakossági nyilvántartásból, s ideiglenes tartózkodási engedélyt adtak ki számukra. A rimaszombati Tamás Anikó életével fizetett az embertelenségekért. Ugyanis a többszöri hatósági beidézést követően infarktust kapott, ám a besztercebányai kórházban személyi igazolvány hiányában nem voltak hajlandóak ellátni őt. Nem sokkal később levélben kértek tőle bocsánatot emiatt, ugyanis időközben bebizonyosodott, hogy a beteg egész életében fizette a szükséges biztosítást, ráadásul eljárásuk uniós szabályt is sértett. Mindez azonban az áldozaton már nem segített.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.