Szlovákia befogadott még két guantánamói foglyot

Öt foglyot engedtek el a guantánamói haditengerészeti bázison található börtönökből, hármat közülük Grúzia, kettőt pedig Szlovákia fogadott be – jelentették be csütörtökön Miamiban.
Az elengedettek (négy jemeni és egy tunéziai állampolgár) azon foglyok közé tartoznak, akikről egy kormányzati munkacsoport még 2009-ben azt állapította meg, hogy már nem jelentenek fenyegetést. A fogva tartott személyek elszállíttatása része azoknak a Barack Obama elnök által meghirdetett erőfeszítéseknek, melyeknek célja a kubai területen lévő amerikai börtönök bezárása.

Grúzia ezzel összesen 6, Szlovákia pedig 8 volt guantánamói rabot fogadott be. A fogvatartottak száma ezek után 143-re csökkent, ami összesen mintegy 100 fős csökkenést jelent Obama elnökségének eddigi hat éve alatt.

Clifford Sloan, az amerikai külügyminisztérium Guantánamo ügyében illetékes megbízottja kifejezte a kormányzat köszönetét Tbiliszinek és Pozsonynak a humanitárius gesztusért.

A Guantánamói-öbölben található bázison jelenleg 74 tisztázott fogoly vár áttelepítésre. További 36-ot vádemelés nélkül tartanak fogva. Huszonhárom rab vádemelésre vár, további 10 pedig katonai bíróság elé kerül, vagy már a kiszabott büntetését tölti.

Guantánamo bezárásának fő akadálya, hogy a kongresszus nem ért egyet a foglyoknak az Egyesült Államokba szállításával.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.