800 ezer eurót vágott zsebre a kormánytagok feleségeinek masszírozásáért

A pozsonyi székhelyű Állami Egészségbiztosító jóvoltából 794 ezer euró adózás utáni nyereséggel zárta a 2014-es esztendőt Pavol Kostka gyógymasszőr és rehabilitációs orvos. 

Ennek az összegnek hamarosan a dupláját vághatja zsebre a március végi, 2015-re vonatkozó adóbevallást követően. Ebből a közpénzből legalább 1500 egészségügyi nővér bérelemési kérelmét lehetne fedezni - jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Radoslav Procházka.

A parlamenten kívüli, de a pártok népszerűségi listáján rendszerint második helyet elfoglaló Háló (Siet) elnöke szerint ehhez a botrányhoz képest, az eddigi szlovákiai korrupciós ügyek negatív hősei amatőrök voltak.

Pavel Kostka néhány évig az egyik szepességi faluban működtetett magán rendelőt, ahol rehabilitációs szolgáltatásokat nyújtott. Mérlege néhány eurós nyereséget mutatott. Kétes karrierje akkor indult be, amikor kassai barátja, Marcel Forai került az állami egészségbiztosító élére, a tárcavezető pedig közös ismerősük, Zuzana Zvolenská lett.

azóta más korrupciós ügyeik miatt már mindkettőjüket menesztették, de a gyógymasszőrrel kötött szerződés egyelőre még érvényes. Méghozzá jórészt olyan szolgáltatásokra, amelyeket a két magánbiztosító ügyfeleihez hasonlóan az állami biztosítottaknak is a saját zsebükből kellene fizetniük. Pavol Kostka három évvel ezelőtt rehabilitációs klinikákat - valójában rendelőket - nyitott Pozsonyban, Nyitrán, Besztercebányán és Zsolnán, ahol balneológiai kezeléseket is hirdetett, azonban valójában ilyesmiket nem végzett.

A Háló politikusainak értesülései szerint gyógymasszőri szolgáltatásait elsősorban a kormánytagok, a Smer-SD holdudvarához tartozó nagyvállalkozók, valamint a vidéki potentátok feleségei vették igénybe, olykor a férjeik és ismerőseik is.

Az Állami Egészségbiztosító 2012 óta 2100 százalékkal növelte a megrendelt szolgáltatások értékét, amely erre az esztendőre már 3,2 millió euróra rúg. Megkeresésünkre az állami biztosító, valamint az egészségügyi minisztérium kommunikációs osztályán egyaránt azt válaszolták, hogy rövidesen közleményben reagálnak majd a Háló politikusainak bejelentésére. Kérdésünkre nem tudták megmondani, mikorra hozzák nyilvánosságra álláspontjukat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.