Szlovák sajtó: kevés betiltani a Gárdát

Üdvös dolog a Magyar Gárda betiltása, de nem jelent semmit, írja a szlovák sajtó. Egy vezető kommentátor szerint a politikusok cinikus módon elrejtőznek a hamis konfliktus mögött.

A szlovák lapok és hírportálok kiemelt helyen tudósítanak a Fővárosi Bíróság döntéséről, amellyel feloszlatta a Magyar Gárda Egyesületet. Közlik Robert Fico pozsonyi kormányfő nyilatkozatát is, aki üdvözölte az ítéletet, ugyanakkor hozzátette: hasonló verdiktet kellene hozni azokkal a további félfasiszta szervezetekkel szemben  is, amelyek továbbra is háborítatlanul masíroznak a magyarországi településeken.

A budapesti ítéletet eddig egyetlen szlovák újság, a Sme kommentálta. Peter Schutz, a legnagyobb példányszámú véleményformáló pozsonyi napilap publicistája a csütörtöki számban rámutat arra, hogy az ítélet nem jogerős, mert a magyarországi demokrácia játékszabályai bonyolultabbak, mint Pozsonyban. Szlovák részről a hasonló szélsőséges szervezet feloszlatásához elegendő volt annyi, hogy Robert Ficónak ütőkártyára volt szüksége, amelyet a révkomáromi szlovák-magyar kormányfői találkozón felmutathatott.

Schutz szerint ha a jogerős bírósági ítélet eredményeként letűnne a közéleti porondról a Jobbik holdudvarába tartozó Magyar Gárda, rögtön kiderülne, hogy ezzel semmivel sem javulna a szlovák-magyar viszony. Ugyanis a szerző szerint mindkét országban az ilyen szervezetek bírálata csak ürügyül szolgál azok számára, akik ellenségképpel, szűntelen ellenségkereséssel igyekeznek meghatározni saját önazonosságukat.

Ezek a törekvések keltették életre a pozsonyi parlament határozatát, amelyben bírálják az Országgyűlést és a Magyar Koalíció Pártját a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának működési szabályai miatt, s ugyanilyen indítékkal fogadták el a budapesti honatyák azt a dokumentumot, amelyben aggodalmukat fejezik ki a szlovák kisebbségpolitika legújabb fejleményei miatt – így a szlovák publicista. – Nyilván maguk sem hitték azt, hogy ezután Robert Fico és Ján Mikolaj szlovák nemzeti párti oktatási miniszter teleszórja a fejét hamuval és elindul Canossát járni Budapestre – írja a szerző.

Schutz végezetül leszögezi: – A hagyományos politizálás látszatát tartja fenn Gyurcsány Ferenc, Németh Zsolt, de Robert Fico is. A szélsőségesek elleni beszéd lehetőséget teremt nekik arra, hogy ne saját tetteikről és nézeteikről kelljen beszélniük. Ez azonban veszélyes játék, az idegengyűlölet ugyanis könnyen követőkre talál a belföldi publikum körében.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.