Szlovák koalíciós megegyezés a kettős állampolgárságról

A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd magyar-szlovák polgári párt megegyeztek, hogy a KDH is támogatni fogja az állampolgársági törvény azon módosító indítványát, amelyet a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Híd valamint a Szabadság és Szolidaritás (SaS) koalíciós pártok dolgoztak ki - közölte Pavol Abrhan, a kereszténydemokraták alelnöke vasárnap.

Abrhan szerint ennek ellenében a Híd támogatni fogja azt a javaslatukat, hogy kettős állampolgárok számára bizonyos állások betöltését - például rendőrök, hivatásos katonák vagy  a titkosszolgálat tagjai - nem engedélyezik. Korábban az ügyészek is ebbe a kategóriába tartoztak volna, de azt a Híd követelésére törölték a listából. Az állami hivatalokban csak olyan állás nem lesz hozzáférhető a kettős állampolgárok számára, amelyeknél az illető titkos és szigorúan bizalmas információkkal kerül kapcsolatba. 

Az új módosítási indítvány leglényegesebb elemei, hogy a magyar állampolgársági törvény a Szlovák Köztársaságban nem lesz érvényes, illetve hogy a jövőben már nem veszítené el szlovák állampolgárságát az, aki felvenné egy másik ország állampolgárságát. Ugyanakkor azok, akik a tavalyi módosítás alapján már elveszítették állampolgárságukat, visszakaphatják azt. A módosítási indítványt már a kormány is jóváhagyta, s várhatóan a jövő héten szavaz róla a parlament. 

A Híd-KDH megállapodás ellenére az állampolgársági törvény ügye hétfőn ismét a koalíciós tanács elé kerül. Ennek oka, hogy a most már minden koalíciós párt által támogatott módosító javaslatot az SaS négy tagja - az Egyszerű Emberek frakció - továbbra sem hajlandó támogatni. Igor Matovic képviselő társai nevében azt javasolta: úgy módosítsák a törvényt, hogy csak azok veszítsék el szlovák állampolgárságukat, akik anélkül vesznek fel egy másik állampolgárságot, hogy az illető országban lakóhelyük lenne. Ez a gyakorlatban nyilvánvalóan azokra a szlovákiai magyarokra vonatkozna, akik magyar állampolgárságot kérnek.

Matovic jelezte: ha a koalíció nem hajlandó tárgyalni velük, akkor nem zárja ki, hogy a négy képviselő az ellenzéki Irány-Szociáldemokrácia (Smer) módosító indítványát fogja támogatni. E módosítási javaslat alapján Szlovákia engedélyezné a kettős állampolgárságot azoknak, akiknek legalább fél évig az adott országban bejelentett lakhelyük van. 

A szlovák jogszabály tavalyi módosítása kimondja: automatikusan elveszíti állampolgárságát minden olyan szlovák állampolgár, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát. A jogszabály válasz a határon túli magyarok egyszerűsített honosítására vonatkozó budapesti törvénymódosításra.

A koalíciónak 79, az ellenzéknek pedig 71 képviselője van a 150 tagú szlovák parlamentben. Matovicék álláspontja így bizonytalanná teszi a koalíciós módosítás elfogadását.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.