Szívélyes tárgyalás a tálibokkal

„Szívélyes és baráti” hangnemben zajlott az első, háromórás megbeszélés csütörtökön a pakisztáni kormány és a tálibok, a TTP tárgyalódelegációja között Iszlámábádban – legalábbis a kormány egyik képviselője ezt írta sms-ben a sajtónak.

Navaz Sharif miniszterelnök az után jelentette be az egyeztetések tervét, hogy januárban a szokatlanul erős erőszakhullámban több mint százan vesztették életüket országszerte. A szélsőséges lázadók közel egy évtizede hajtanak végre terrorakciókat Pakisztánban, és már számtalan béketárgyalási folyamat vallott kudarcot.

Ennek a próbálkozásnak sikeréhez sem fűznek sok reményt a megfigyelők, hiszen a jelenlegi megbeszélések még csak a tervezett béketárgyalások kereteiről szólnak. Ám kedden máris el kellett halasztani őket, mert a kormánydelegáció további információt és pontosításokat kért a tálibok képviselőitől - jelentette a BBC.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.