Szíriai bombázás: lelkiismereti szavazás a Munkáspártban

David Cameron miniszterelnök azt szorgalmazza, hogy országa Irak mellett Szíriában is mérjen légicsapásokat az iszlám Államra, ehhez azonban parlamenti felhatalmazásra van szüksége.

A Munkáspárt képviselői erősen megosztottak a kérdésben, Jeremy Corbyn és az őt óriási többséggel megválasztó párttagság többsége ellenzi a javaslatot, mert nem látja, hová vezethetne a pusztítás fokozásán kívül, hogyan járulna hozzá a térség békéjéhez és Európa biztonságához, ha Nagy-Britannia is bombázni kezdené Szíriát, ugyanakkor a munkáspárti árnyékkormány számos tagja támogatná Cameron felvetését, mert szerintük nem bízhatják másokra saját biztonsági érdekeink megvédelmezését. Cameron ráadásul Franciaország baloldali, szocialista elnöke, Francois Hollande kérésére is tud hivatkozni a Munkáspárttal szemben, aki egy, az Iszlám Állammal szembeni széles katonai koalíciót igyekszik összehozni.

Corbyn ma egyfelől bejelentette, hogy a munkáspárti képviselők lelkiismeretük szerint szavazhatnak, másfelől világossá tette a pártálláspontot: a Munkáspárt ellenzi a légicsapások kiterjesztését. Egyúttal javasolta a szavazás elnapolását, abban a reményben, hogy Cameron érdemben és meggyőzően kifejti majd: milyen célt szolgálna pontosan és hogyan járulna hozzá helyzet rendezéséhez, ha a Szíriát bombázó államokhoz az Egyesült Királyság is csatlakozna - írta a Guardian.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.