Szíria elfogadta Kofi Annan béketervét

A szír kormány elfogadta Kofi Annan béketervét, amelyben az ENSZ és az Arab Liga békemegbízottja többek között tűzszünetet javasol. Az ellenzék eközben Isztambulban próbál megegyezésre jutni.

A szír kormány elfogadta Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga megbízottjának béketervét, amely Szíriát felszólítja, hogy vonja ki fegyvereseit a civilek lakta területekről, kezdejenek párbeszédet az ellenzékkel, legyen napi kétórás tűzszünet, engedjék be a humanitárius segélyszervezeteket, és engedjék szabadon azokat, akiket a felkelések alatt ejtettek foglyul. Az ellenzék Annan javaslatát elutasította, szerintük ez csak engedélyt ad Aszadnak, hogy folytathassa az elnyomást. Az egykori ENSZ-főtitkár azt üzente a szír elnöknek, hogy minél hamarabb tegyen eleget a béketerv kötelezettségeinek.

Kofi Annan mindeközben Kínában találkozott Ven Csia-pao kínai miniszterelnökkel, akit megpróbált rávenni, hogy támogassa béketervét. Annan azt mondta, hogy egyedül nem tudja végrehajtani a tervet, ezért szükség van olyan országok támogatására, mint Kína. Ven Csia-pao szerint a helyzet most nagyon kritikus, de Annan közvetítésének lesz eredménye. Kína reméli, hogy találnak megoldást a problémára, de nem igazán támogatnak olyan javaslatokat, amelyek a szír kormányt akarják leváltani. Annan már megkapta Oroszország támogatását a tűzszünetet és a politikai párbeszéd megkezdését követelő béketervére, ezért egyes elemzők szerint Pekingben is könnyebb lesz megállapodásra jutnia.

Eközben a szíriai ellenzék különböző csoportjai Isztambulban üléseznek, és megpróbálják jobban összehangolni az erőiket, még az április 1-jei „Szíria Barátai” találkozó előtt. Az ellenzék be akarja bizonyítani, hogy fel tudnak mutatni egy alternatívát Aszaddal szemben. A nyitóvacsorán körülbelül háromszáz ellenzéki jelent meg. Nemrég a legnagyobb ellenzéki csoportosulás, a Szír Nemzeti Tanács három vezető tagja lemondott, és az egység hiánya kétségessé tette azt is, hogy Aszad bukása után rendeződik-e helyzet Szíriában. A Szír Nemzeti Tanács egy esküvel akarja lezárni a találkozót, amelyben megígérik, hogy egy demokratikus államot fognak létrehozni. A szöveg szerint Szíria polgári, demokratikus és teljesen szabad lesz, és egy olyan nemzetgyűlést is megválasztanának, amely létrehozza az új alkotmányt.

Kofi Annan Kínában tárgyalt, mialatt a szír kormány beleegyezett a béketervbe
Peking, 2012. március 27. Kofi ANNAN, az ENSZ és az Arab Liga közös szíriai megbízottját, volt ENSZ-főtitkárt (j) tisztelgéssel fogadja egy katona a kínai külügyminisztérium bejáratánál Pekingben. (MTI/AP/Ng Han Guan)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.