Szíria átejti a megfigyelőket?

Miközben emberi jogi szervezetek szerint az Asszad-rezsim elrejti vagy más színűre festi a városközpontokban lévő katonai járműveket, Damaszkusz az Egyesült Államokat vádolta meg azzal, hogy beavatkozik az Arab Liga által Szíriába küldött megfigyelők munkájába.

A szíriai külügyminisztérium szóvivője szerdán kiadott közleményében úgy fogalmazott, hogy Washington nyilatkozataival nyilvánvalóan beavatkozik az Arab Liga feladatába, és indokolatlan kísérletet tesz a válság nemzetközi kiszélesítésére. Emellett azt vetette az Egyesült Államok szemére, hogy "erőszakot szít", mielőtt a liga megfigyelői szombaton közzétennék első jelentésüket.

Jay Carney, a Fehér Ház szóvivője kedden kijelentette, hogy Szíria nem tartotta tiszteletben az Arab Liga iránt vállalt kötelezettségeit, és már régóta eljött az ideje annak, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa cselekedjen a szíriai nép legitim törekvéseinek támogatására.

Az Arab Liga által delegált megfigyelők december 26. óta tevékenykednek Szíriában, jelenleg mintegy százan. Szerdán ellátogattak a Szíria középső részén fekvő Homsz és Hama, valamint a dél-szíriai Deraa kormányzóságban fekvő Dael és a Damaszkusz közelében lévő Haraszta városokba.

Ellenzéki aktivisták szerdán azzal vádolták Bassár el-Aszad elnök rezsimjét, hogy félrevezeti a megfigyelőket, mert az utcai jelzőtáblák megváltoztatásával nem a kiválasztott peremvárosokba, hanem a kormányhoz hű, viszonylag nyugodt övezetekbe viszi el őket, ráadásul a városokban maradó katonai járműveket elrejtik, vagy a rendőrautókéhoz hasonló kék színűre festik át.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű, londoni székhelyű emberjogi szervezet úgy tudja, hogy szerdán négy civilt öltek meg, további négyet pedig megsebesítettek a biztonsági erők Homszban, Hamában pedig egy embert lőttek le.

A demokráciát követelő aktivisták a Facebook közösségi portálon arra kérték az Arab Liga megfigyelőit, hogy látogassanak ki szerdán a Damaszkusz központjába meghirdetett tüntetésre. A helyszínen azonban néhány száz kormánypárti tüntetőt talált az AFP tudósítója, amint szíriai nemzeti lobogókat lengetve Aszadot támogató jelszavakat skandáltak. A térre vezető utakat lezárta rendőrség, és minden egyes arra tartó járművet ellenőriztek.

A tüntetéseket szervező Helyi Koordinációs Bizottságok (LCC) adatai szerint 390 embert öltek meg a biztonsági erők azóta, hogy az Arab Liga megfigyelői Szíriában vizsgálódnak. Nabil al-Arabi, az Arab Liga főtitkára hétfőn maga is elismerte, hogy nem szűnik az erőszak Szíriában, továbbra is lőnek a rendszerellenes tüntetőkre.

Eközben Kairóba érkezett Jeffrey Feltman közel-keleti ügyekben illetékes amerikai államtitkár-helyettes, és szerdán megbeszéléseket folytatott az Arab Liga vezetőivel a szíriai válságáról. A pánarab szervezet miniszteri ülése várhatóan vasárnap tárgyalja meg a megfigyelők első jelentését.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.