Szíria: több ezer civil két tűz között Kuszajrban

A stratégiai szempontból kulcsjelentőségű városért kemény harcok folynak Bassár el-Aszad elnök hadserege és az ellenzéki erők között.

Több ezer polgári személy szorult két tűz közé a szíriai Kuszajrban, abban a stratégiai szempontból kulcsjelentőségű városban, amelyért két hete küzd Bassár el-Aszad elnök hadserege a felkelők ellen - írja a Vöröskeresztre hivatkova a BBC. Az ostrom alatt Kuszajrban már alig van víz, élelem, és gyógyszerek is elfogytak már. Bár a harmincezres város lakóinak az egyharmada már elmenekült, több ezren vannak kitéve a különféle atrocitások veszélyeinek. A londoni székhelyű független szervezet, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) szerint a városban mintegy 800 sebesült van, közülük sokaknak azonnali műtétre lenne szükségük. Az ENSZ 1500 sebesülttről tud.

Kuszajr a libanoni határnál fekszik, az ostromba pedig több ezer katonával a kormányerők oldalán beszállt a szélsőséges síita szervezet, a Hezbollah is. A város Aszadnak azért kell, mert az elfoglalásával megnyílna a közvetlen összeköttetés Damaszkusz és a tengeri kikötők, illetve az elnök alavita hátországa, Tartusz között, de kulcsjelentőséggel bír Kuszajr az ellenzék számára is, amely a városon keresztül eddig szabadon kaphatta az utánpótlást Libanon felől. Kuszajr mellett húzódik az az autópálya is, amely a fővárost Homsszal köti össze. Az ellenzék állítólag hatalmas túlerővel küzd: a Szabad Szíriai Hadseregnek mindössze 1500 katonája harcol a városban, akikhez a héten mindössze pár tucatnyi fegyveres csatlakozhatott.

Eközben diplomáciai források szerint Oroszország megakadályozta az ENSZ Biztonsági Tanácsában, hogy elfogadjanak egy nyilatkozatot, amely bírálja a szíriai kormányt Kuszajr ostroma miatt. Nagy-Britannia a BT soros elnökeként olyan nyilatkozattervezetet készített elő elfogadásra, amellyel a BT aggodalmának adott volna hangot a kuszajri helyzet, kiváltképpen a polgári személyek sorsa miatt. A nyilatkozattervezet felszólította volna a ellenzéket és a kormányerőket, hogy tegyenek meg mindent a polgári áldozatok elkerüléséért. Felhívta emellett a rezsimet, tegye lehetővé, hogy a segélyszervezetek azonnal és akadálytalanul eljuthassanak a Kuszajrben rekedt civilekhez. Diplomaták szerint Oroszország azzal az indokkal vétózta meg a dokumentum elfogadását, hogy a BT-nek nem ajánlott most hallatnia hangját, ha egyszer nem tette ezt, amikor a lázadók elfoglalták a várost.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.