Szíria: Magyarország megvárja az ENSZ-ellenőrök vizsgálatát

Magyarország megvárja, hogy az ENSZ vegyifegyver-szakértői milyen eredményre jutnak szíriai vizsgálódásuk után, valamint folyamatosan egyeztet a szövetségeseivel, és ezek függvényében alakítja ki álláspontját egy esetleges katonai akcióról – mondta Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője szerdán.

Kaleta kiemelte: a szövetségesekkel folytatott konzultáció egyik fontos állomása lesz az EU-tagállamok külügyminisztereinek informális találkozója szeptember 6-án és 7-én Vilniusban. Az eseményen részt vesz John Kerry amerikai külügyminiszter, Magyarországot pedig Martonyi János tárcavezető képviseli - közölte.

Kaleta Gábor emlékeztetett arra: Magyarország a szíriai konfliktus kitörése óta folyamatosan és következetesen elítéli az erőszak alkalmazását, amely rengeteg emberéletet követelt, továbbá nagyon sok a sebesült és a menekült is. Magyarország már korábban megszakította kapcsolatait az Aszad-rezsimmel, és ezt a lépést a fejlemények igazolták - mutatott rá. Kitért arra is, hogy a múlt heti vegyifegyver-támadást semmi sem igazolhatja.

Szerdán második helyszíni szemléjüket végezték az ENSZ vegyifegyver-szakértői Damaszkusz környékén, ahol az ellenzék vádjai szerint a Bassár el-Aszad elnökhöz hű hadsereg a múlt héten vegyi fegyvereket vetett be, több száz ember halálát okozva. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár bejelentette, az ellenőröknek még négy napra van szükségük a helyszíni mintavételhez.

Közben egyre több ország jelezte, hogy kész lenne részt venni egy ENSZ-felhatalmazás nélküli, az Egyesült Államok által vezetett Szíria elleni katonai akcióban. A szíriai felkelőket is támogató Szaúd-Arábia, Katar és az Egyesült Arab Emírségek is hajlanak a katonai megoldásra. A beavatkozás támogatói között van Ausztrália, Dánia, Törökország és Lettország. Az akciótól nem zárkózik el, de azt csak ENSZ-felhatalmazás esetén támogatná Svédország és Olaszország.

A beavatkozás három fő ellenzője Oroszország, Kína és Irán, de nem támogatja Lengyelország és Ausztria sem.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.